Norvég alapok: az ügyészség szabálytalanságokat talált több civil szervezetnél

Forrás: MTI

Az ügyészség megállapította, hogy a Norvég Civil Támogatási Alapból támogatott szervezetek közül háromnak a működése nem felelt meg a jogszabályoknak, kettő megszüntetéséért pert indítottak, egy maga kezdeményezte megszüntetését, egynek pedig megszűnt a közhasznú jogállása – közölte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) kedden az MTI-vel.

A közleményben azt írták: az ügyészség a Föld Napja Alapítvány, a Civil Kollégium Alapítvány és a Szivárvány Misszió Alapítvány esetében megállapította, hogy működésük nem felelt meg a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, ezért a Civil Kollégium Alapítvány esetében felhívással, a Föld Napja Alapítványnál pedig jelzéssel intézkedett a törvénysértések megszüntetése iránt. A Szivárvány Misszió Alapítvány maga szüntette meg a jogszabálysértést azután, hogy tudomást szerzett az ügyészség vizsgálatáról. Hozzátették: pert indított az ügyészség a Magyar Teleház Szövetség Egyesület és az Erdei Iskola Alapítvány megszüntetéséért, mert azok ténylegesen nem működtek. Az Erdei Iskola Alapítvány megszűnését a bíróság időközben megállapította. A Kurt Lewin Kulturális Alapítvány az Előítéletek Csökkentéséért pedig maga kezdeményezte megszűnésének megállapítását, miután értesült az ügyészség vizsgálatáról. Utóbbit az ügyészség "figyelemmel kíséri", és az eljárást csak azután nyilvánítja befejezetté, hogy a megszűnést megállapították.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!