Nőtt az ipari termelés júniusban

Júniusban az ipari termelés volumene 4,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,1 százalékkal emelkedett - jelentette első becslése alapján kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

kdnp.hu – MTI

Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júniusban 1,2 százalékkal csökkent.

Az év első hat hónapjában 3,5 százalékkal volt nagyobb a termelés, mint az előző év azonos időszakában. A májusi 0,4 százalékos szerény növekedés után a júniusi adat felhúzta az ipar  második negyedévi teljesítményét azzal együtt is, hogy az első negyedévi mutatót a korábbi 2,5 százalékosról mostani jelentésében 3,1 százalékra javította a KSH.

Az adatok ismertetésekor Paczári Miklósné, a KSH osztályvezetője elmondta: júniusban a legjelentősebb növekedés az elektronikai szektorban volt, az élelmiszeriparban átlag körüli volt a növekedés, a járműgyártás teljesítménye elmaradt az átlagtól. Hozzátette: a közepes súlyú ágazatoknál számottevő volt a bővülés a gumi-, műanyag-, és nem fém ásványi termékek gyártásában, a fémalapanyag és fémfeldolgozásban, és a vegyianyag termékek gyártásában. Az előző hónaphoz mért júniusi csökkenés nem köthető egy ágazathoz sem - mondta.

Az első öt hónapban meglehetősen nagy kilengéseket mutatott az ipar teljesítménye: míg januárban 7,3 százalékos, februárban 4,2 százalékos bővülést mértek az egy évvel korábbihoz képest, addig márciusban 2,4 százalékkal csökkent, majd áprilisban 7,6 százalékkal nőtt a termelés. Májusban 0,4 százalékos emelkedés volt. A januári adatot 6,7 százalékról, a februárit 4,1 százalékról felfelé korrigálta legfrissebb jelentésében a hivatal, az áprilisi mutatót viszont 7,8 százalékról rontotta le. (A márciusi és a májusi adat nem változott az eddig közöltekhez képest.)

Az ipari termelés júniusi részletes adatait augusztus 13-án közli a KSH második becslésében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!