Nőtt a bizonytalanok aránya, gyengült az ellenzék

A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet júniusi pártpreferencia-kutatása szerint eddigi csúcsra ért a pártválasztásukban bizonytalanok aránya. A bizonytalanok létszámnövekedése korábban a kormánypártok terhére történt, júniusban viszont a Fidesz-KDNP táborának nagysága stagnált, míg az ellenzéki pártok támogatottsága jelentősen csökkent.
    
A TÁRKI havi rendszeres pártpreferencia-kutatása alapján a felnőtt lakosság körében továbbra is számottevő előnnyel vezet a FIDESZ-KDNP a többi parlamenti párt előtt, de az őszi önkormányzati választások óta tartó trend júniusra megtorpant. A teljes népességen belül lényegében változatlan a kormánypártok támogatottsága, a pártválasztók között azonban nőtt, azaz a kormánypárti szavazók elkötelezettsége erősödött. A kutatók szerint e mögött az áll, hogy a pártválasztásukban bizonytalanok aránya ugrásszerűen nőtt az elmúlt egy hónapban, miközben az ellenzéki pártok mindegyikének népszerűsége csökkent.
    
Az ezer ember megkérdezésén alapuló, a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatás alapján a FIDESZ-KDNP szavazótábora a teljes felnőtt lakosság körében a májusi 26-ról 27 százalékra változott, az MSZP-é pedig 14-ről 12 százalékra csökkent júniusra, azaz kismértékű és ellentétes irányú elmozdulás történt e tekintetben az elmúlt egy hónapban. A pártválasztók körében a kormánypártok támogatottsága a májusi 48-ról 53 százalékra nőtt, miközben az MSZP-é 25-ről 24 százalékra csökkent, így a két párt támogatottsága közti különbség az elmúlt fél év szűkülő tendenciájával ellentétben júniusban nőtt.  

Míg májusban a választópolgárok 44 százaléka tartozott ide, addig júniusban már 48 százalékuk, azaz egyik hónapról a másikra 4 százalékponttal (azaz 10 százalékkal) nőtt a bizonytalanok tábora.
    
A másik két parlamenti párt támogatottsága is csökkent. Míg a Jobbik tábora a teljes népesség körében 9-ről 8 százalékra csökkent, a pártválasztók körében pedig májusban és júniusban is egyaránt 16 százalék, addig az LMP-é a teljes népességen belül a 4-ről 3 százalékra, a pártválasztók között pedig 8-ról 6 százalékra csökkent az elmúlt egy hónapban – áll a közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!