Nőtt a romák foglalkoztatottsága

Forrás: MTI

Az „alacsony munkaintenzitású háztartásokban” élő romák aránya a 2009-ben mért 48 százalékról 2014-re 26 százalékra csökkent, azaz nőtt a foglalkoztatottságuk – hangsúlyozta Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára.

A helyettes államtitkár a Kézikönyv a helyi roma közösségek életkörülményeinek javítása helyi szinten című kiadvány bemutatóján úgy fogalmazott: „nem vidámak” a magyarországi szegénységgel kapcsolatos adatok, de vannak eredmények, amelyekről beszélni kell. Hozzátette: egyértelműen csökkent a társadalmi kirekesztettségben élő aránya is az elmúlt években. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kormány honlapján elérhető az új intézkedési terv, amelyből kiemelte a többi között az oktatással, a deszegregációval és a pedagógusok gyakorlatorientált képzésével kapcsolatos pontokat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!