Novák Katalin: Minden Erzsébet-táborban lesznek fertőtlenítőpontok

Minden Erzsébet-táborban lesznek fertőtlenítőpontok, ahol a gyerekek tudják a kezüket fertőtleníteni - mondta a koronavírus-járványra utalva az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Gyálon.

kdnp.hu – MTI

A Mol által az Erzsébet-táboroknak adományozott fertőtlenítőszerek átadása alkalmából Novák Katalin kiemelte: a táborok mottója idén a biztonság lesz. Elmondta, hogy országszerte június 29-én indulnak a napközis Erzsébet-táborok: 800 településen, csaknem ötezer helyszínen. Hozzátette, hogy 80 ezer táborozó számára nyújt a kormány lehetőséget arra, hogy tartalmasan és biztonságban töltsön el egy-egy hetet. A napközis táborok reggel 8 óra és 17 óra között kínálnak programokat a gyerekeknek hangsúlyozottan kis létszámú, 20 fős csoportokban, a járványügyi előírások betartásával - közölte az államtitkár.

A politikus beszélt arról is, hogy minden jelentkező gyermek számára biztosítani tudja a kormány az Erzsébet-tábort, és minden résztvevő napi négyszeri ingyen étkezésben részesül.

Ratatics Péter, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója ismertette, hogy 36 millió forint értékben, 13 ezer liter kézfertőtlenítőt adományoztak a nyári napközis Erzsébet-táboroknak.

A fertőtlenítőszereket a táborokat koordináló Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány juttatja el valamennyi táborhelyszínre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!