Növelnénk a nemzetközi diák- és kutatói mobilitást

Forrás: MTI

Növelni szeretnék a magyar felsőoktatásban részt vevő külföldi hallgatók és kutatók, valamint a külföldi tanulmányokban részt vevő magyar diákok és kutatók számát – mondta az emberi erőforrások minisztere beszélt egy budapesti konferencián.

Balog Zoltán elmondta: az új, 6 éves uniós fejlesztési ciklusban a felsőoktatási mobilitás előmozdítására felhasználható források legnagyobb részét a legalább 3 hónapos külföldi tanulmányi programokra vagy gyakorlatokra fogják fordítani, az EU-s célokkal összhangban.  

Kitért arra is, hogy a meglévő ösztöndíjprogramok – Erasmus+, CEEPUS, Stipendium Hungaricum, Campus Hungary – folytatása mellett egy új, rugalmas ösztöndíjrendszer létrehozását tervezik, amely szélesebb körben, az eddiginél több tudományterületen kínál majd ösztöndíjakat magyar és külföldi diákoknak, kutatóknak és szakembereknek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!