November 1-jétől kellene biztonsági matrica a földforgalmi szerződésekre

Forrás: MTI

Csak november 1-jétől lenne kötelező biztonsági matricával ellátni a földforgalmi szerződéseket, ha az Országgyűlés elfogadja az alkotmányügyi bizottság ilyen értelmű, hétfőn megszavazott módosító indítványát.

Az eredeti terveknek megfelelően 2015. január 1-jétől egységesen minden ügyvédi okiratra kiterjedne ez a rendelkezés – mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyi államtitkára a bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól szóló törvényhez benyújtott bizottsági módosító indítványról a bizottság ülésén.

Répássy Róbert emlékeztetett arra, hogy május 1-jétől lépne hatályba a rendelkezés, de az Országos Ügyvédi Kamara jelezte, erre a határidőre nem állnak készen a sorszámozott biztonsági jelek bevezetésével.

Az Országgyűlés tavaly december 17-én fogadta el az egyes törvényeknek az új polgári törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosítását, amely az ügyvédekről szóló törvényt úgy módosította, hogy az ügyvédi ellenjegyzéshez kötött hamisítás elleni fokozottabb védelem, az azokkal kapcsolatos egyéb visszaélések visszaszorítása érdekében jelentősen átalakította, szigorította az ügyvédi ellenjegyzés szabályait a papíralapú okiratok esetében.

A módosító indítványt most azzal indokolják, hogy az ügyfélbizalom növeléséhez, erősítéséhez, valamint a jogügyletek biztonságához kiemelt társadalmi érdek fűződik, ezért a javaslat az eredetinél hosszabb felkészülési időt biztosít az új ellenjegyzési rendszerhez.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!