Novemberben átadják a hajléktalanok krízisközpontját Győrött

Forrás: MTI

A beruházás már megkezdődött, arra 250 millió forintot fordít az önkormányzat saját forrásból – mondta Szabóné Vörös Ágnes népjóléti osztályvezető az MTI-nek. Egy önkormányzati tulajdonú épületet újítanak fel, a létesítményben hetven adagos konyhát, 60 férőhelyes nappali melegedőt és hatvan férőhelyes téli krízisszállót rendeznek be. Egészségügyi ellátást, tisztálkodási lehetőséget biztosítanak az intézményben a fedél nélkül maradt embereknek, és mentális segítséget is nyújtanak nekik.

A fejlesztés célja, hogy jobb körülmények között helyezhessék el a rászorultakat – mondta az osztályvezető. Az új krízisközpont megnyitásával ugyanis a hajléktalanokat segítő szolgálat befogadóképessége nem növekszik, mivel bezárják azt a helyet, ahol a korábban fogadták telente a hajléktalanokat. A fedél nélküli emberekről a nagy nyári melegben is gondoskodik a szolgálat, ezekben a napokban folyadékkal látja el őket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!