Nyolc és félmillárd forintért őrizték tavaly a laktanyákat

Forrás: mr1-kossuth.hu

Tavaly összesen 8 és fél milliárd forintot költött a honvédelmi tárca arra, hogy külső cégekkel őriztette a Honvédség sportpályáit, uszodáit, lőtereit és természetesen a laktanyákat is. Mindez a költségvetési vita során komoly feszültséget keltett a kormányzó párt és az ellenzék között. Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter idején a kiszervezést olcsóbbnak vélte a tárca. Az akkori minisztérium szerint a katonák túlórája, illetménykiegészítése, a készenléti pótlékok és az ügyeleti díj együtt többe került volna, mint az, ha egy külső cég végzi ezt a feladatot. A kiszervezést ellenzők azonban azt mondták: nem bizonyított, hogy a hivatásosok többe kerülnének. Simicskó István a KDNP politikusa akkor még ellenzéki képviselőként nehezményezte, hogy már nemcsak az elhagyott laktanyákat, hanem a működő objektumokat is civil cégek őrzik.

A rendőrségi épületeket is külsős cégek vigyázzák, kivéve a stratégiailag fontos objektumokat, mint például a Készenléti Rendőrség épülete, vagy a Teve utcai rendőrpalota, ezeket ugyanis csak a hivatásos állomány őrizheti. A kiszervezést azzal indokolták a rendőrségnél is, hogy az olcsóbb megoldás, és így nem pazarolják a járőröket objektumőrzésre.

2007-ben nagy vitát váltott ki, hogy a BRFK az objektumok őrzésére közbeszerzési eljárást írt ki, és azt a volt fővárosi rendőrfőkapitány, Bodrácska János cége nyerte el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!