Nyomoznak a milliárdos sóbeszerzés ügyében

Forrás: hirtv.hu

Tavaly októberben a Hír Televízió Célpont című műsora számolt be arról elsőként, hogy az FKF 1992 óta az Octopus Kft.-től vásárolja a sót és szóróanyagot. A cég – az FKF egyik vezető beosztású dolgozója szerint – a vezérigazgató-helyetteshez, illetve a feleségéhez, az FKF beszerzési igazgatójához köthető.

A kft. a gyanú szerint 2006 és 2010 között több sót számlázott, mint amennyit leszállított. Ezzel vagyoni hátrányt okoztak a vállalatnak. Ez azért sem tűnhetett fel senkinek, mert a közterület-fenntartónál tavaly novemberig nem volt hivatalos mérleg.

A rendőrség tájékoztatása szerint a nyomozás az FKF gazdálkodásával kapcsolatban hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt indult 2010 áprilisában. „A nyomozás során olyan információ merült fel a síkosságmentesítésre használatos só beszerzésével kapcsolatban, hogy a valós mennyiségű sónál nagyobb mennyiségeket számláztak ki, ezzel vagyoni hátrányt okozva az FKF Zrt.-nek” – közölte a BRFK. A rendőrség közölte: jelenleg ezen sóvásárlások dokumentációjának beszerzésén dolgoznak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!