Önkormányzati tulajdonban marad, de az egyház működteti tovább

Forrás: MTI

A következő tanévtől az Egri Főegyházmegye működteti az egri Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskolát – tájékoztatta a hevesi megyeszékhely közgyűlésének döntéséről az önkormányzat médiareferense kedden az MTI-t.

Zentai László közlése szerint a működtetés iránti igényt ez év áprilisában jelezte az önkormányzatnak Ternyák Csaba egri érsek, ugyanis a jelenleg 504 diákot oktató intézmény elődjét 90 évvel ezelőtt az érsekség alapította Egri Érseki Felsőkereskedelmi Iskola elnevezéssel.

Az épület önkormányzati tulajdonban marad, ezért csak a fenntartási feladatok átadásáról döntöttek a városatyák – tette hozzá.

Mint elmondta: az átadás előkészítése a Köznevelési törvény által meghatározott valamennyi érdekelt fél bevonásával, több lépcsőben történt. Az önkormányzat nagy figyelmet fordított arra is, hogy az intézkedések a városi ingatlanvagyon leghatékonyabb felhasználását szolgálják.

Az átadást az érintettek, a tanulók, a szülők és a dolgozók elsöprő többsége támogatja. Ugyanakkor az érsekség vállalta, hogy a tanári kart változatlan létszámmal foglalkoztatja tovább az egyház, illetve az eddigi juttatásokat biztosítja a pedagógusok számára - közölte a médiareferens.

A katolikus felekezethez való tartozás az Egri Főegyházmegye vállalása szerint ugyan előnyt jelent majd a felvételnél, de nem lesz feltétele az intézményben történő tanulásnak, illetve munkavégzésnek – fűzte hozzá Zentai László.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!