Orbán: „Szálanként” vizsgáljuk meg a korrupciós ügyeket a kormányváltás után

Forrás: Heti Válasz

A Heti Válasz legfrissebb számában megjelent interjúban az ellenzéki vezető felhívta a figyelmet a www.korrupedia.hu oldalra, amelyet május végén indított útjára a Fidesz. „Hallom, hogy az MSZP a gyanús esetek listáját kéri tőlünk. Nos, ott van: lehet böngészni” – fogalmazott.

Orbán Viktor szerint a honlapon a jelenlegi kormány „korrupciós hagyatékát”, a „hatalommal visszaélés eseteit” gyűjtik, amelyeket „szálanként” meg fognak vizsgálni a kormányváltás után.

A pártelnök, aki már korábban is többször ígéretet tett arra, hogy kormányváltás esetén szigorúan kivizsgálják a jelenlegi kabinet „korrupciós ügyeit”, az interjúban arról is beszélt, hogy a Medgyessy-kormány - egy közpénzügyi államtitkár személyében – „külön vérbírót” állíttatott a Fideszre.

Mint mondta, több mint 130 ügyet vizsgáltak, „családokat aláztak meg, életpályákat törtek derékba”, de a gyanúban kevert személyek megvédték igazukat, elmarasztaló ítélet sem született.
„Ez önmagáért beszél. Minden kormányzó erőnek azt kívánom, hogy úgy tudjon a közvélemény szemébe nézni, ahogy 2002 után a Fidesz. Ha lesz kormányváltás, ez MSZP is megkapja ezt az esélyt” – fogalmazott Orbán Viktor.