Orbán Viktor a legnépszerűbb

Forrás: nol.hu, FH

Orbán Viktor vezeti 45 ponttal a politikusok népszerűségi rangsorát, a dobogón még a vele azonos rokonszenvet élvező Szili Katalin és Sólyom László található – derül ki a Szonda Ipsos által, a politikusok népszerűségéről készített közvélemény-kutatásából.

Orbán Viktor most először került a népszerűségi lista élére, ezzel megelőzve Sólyom László államfőt. A Fidesz elnökének a mostaninál magasabb pontszáma már sok esetben volt, de ilyen előkelő pozícióban még egyszer sem láthattuk – olvasható a Népszabadságban.

Orbán Viktor kedvező helyezésének alapvetően az az oka, hogy a nagyméretű Fidesz-tábor rendkívüli módon felsorakozik mögé. Más pártok esetében nem figyelhető meg ilyen erőteljes kiállás saját politikusaik mellett.

A népszerűségi lista élére került Szili Katalin házelnök is. Mindhárman – Orbán, Sólyom, Szili –45 ponton állnak, a sorrendet a tizedpontok döntötték el. Göncz Kinga 43 pontra esett vissza.

A teljes mezőny megítélése kicsit javult. A Fidesz 78 pontot kapott 2,5 milliós támogatói csoportjától, szemben a szocialisták 19 pontjával, amit 1,5 milliós táboruktól kaptak.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke kissé veszített népszerűségéből. A lista felső csoportjában három miniszter van: Göncz Kinga külügy- és Gráf József agrárminiszter már hosszabb ideje, Szekeres Imre honvédelmi miniszter pedig csak nemrég került oda.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!