Orbán Viktor is értékel az évadnyitó frakcióülésen

Forrás: MTI

A még elfogadandó sarkalatos törvények megvitatása lesz az egyik kiemelt napirendi pontja a Fidesz-KDNP jövő hét szerdától péntekig tartó, évadnyitó frakcióülésének, amely Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök értékelő, a feladatokat kijelölő, a kormány munkájáról szóló beszédével kezdődik – közölte a Fidesz frakcióvezetője. Hozzátette: Orbán Viktor beszédében kitér majd gazdasági kérdésekre, így azokra a lépésekre is, amelyeket az idei költségvetési éven belül szükséges megtenni. Lázár János hangsúlyozta: a Fidesz-frakcióban is kőbe van vésve, hogy a hiánycélt tartani kell.

A háromnapos frakcióülésen a kormánypárti képviselők, szakmai kabinetülések keretében meghallgatják majd az összes minisztert, államtitkárt. A tanácskozás napirendjén szerepel az új választójogi, valamint igazságszolgáltatási rendszer megvitatása, továbbá az új önkormányzati rendszer, és téma lesz a devizahitelesek ügye is. A tervek szerint november végére, december elejére lezárul a sarkalatos törvények vitája – közölte a frakcióvezető, aki úgy fogalmazott: várhatóan egy erőltetett menet lesz az őszi parlamenti ülésszak, több alkalommal lehet számítani négynapos üléshetekre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!