Orbán Viktor: A kormány folyamatosan megújítja a szakképzést

A kormány folyamatosan megújítja a szakképzést, évek óta nő a szakképzésbe jelentkezők száma és javulnak a tanulmányi eredményeik is – jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, a 16. Szakma Sztár Fesztivált megnyitó beszédében Budapesten.

MTI

Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén hangsúlyozta: minden tíz általános iskolát befejező tanulóból hat a szakképzésben folytatja tanulmányait, a legnépszerűbb iskolatípus pedig a technikum.

Hozzátette: a duális képzés bevezetése is hasznosnak bizonyult, mind a vállalkozások, mind pedig az ország összteljesítménye, a gazdasági növekedés szempontjából.

A jelentkezők számának növekedése és a javuló tanulmányi eredmények pedig azt mutatják, hogy a tanulók és családjaik számára is bevált az új rendszer

 

– mondta.

Közölte azt is: aki tovább akar lépni, az a technikusi szakképzettséggel együtt szerezhet középvezetői ismereteket is. Fontos és nagy eredménye a szakképzés rendszerének, hogy az ötéves képzésben végzettek jelentős előnyt élveznek a szakirányú felsőoktatási továbbtanulás esetén – emelte ki.

A kormányfő a diákoknak azt üzente: a siker kulcsa a kíváncsiság, a kreativitás, a kitartás és az együttműködés.

Elmondta, bár a magyar közéletben szokás leminősíteni és szapulni az iskolákat és az iskolarendszert – ami persze lehetne jobb is, és van is még mit javítani rajta –, de alábecsülni sem szabad.

Hangsúlyozta:

a magyar diákok sikere itthon és a nemzetközi mezőnyben egyben a magyar oktatás dicsérete is, ebben pedig külön elismerés illeti a tanáraikat, akik időt és fáradtságot nem kímélve egyengetik diákjaik útját.

 

Csak akkor boldogul Magyarország, hogyha itt mindenki dolgozik és mindenki jól dolgozik – hangoztatta a miniszterelnök.

A diáknak azt üzente: nem kell elmenniük, hiszen itthon a Kárpát-medencében együtt vannak jelen a nyugati és keleti cégek a hazai, a magyar vállalkozásokkal.

A magyar szaktudással, szervezőképességgel és akarattal képesek vagyunk olyan országot építeni, ahol jó és önöknek is jó lesz élni, dolgozni, családot alapítani és gyerekeket nevelni - fogalmazott Orbán Viktor.

Hozzátette: ha körülnéznek a nagyvilágban – ami jó dolog – mindig érdemes hazajönni.

Csak itt vagy otthon, csak ez a te hazád

 

– mondta. Kiemelte: itt kell boldogulni, csak itt van magyar jövő.

Orbán Viktor köszönetet mondott minden, a magyar szakképzésben tiszta szívvel és odaadóan dolgozó pedagógus, mentor, szakértő munkatárs áldozatos munkájáért. Sok sikert kívánt a szakképzésben tanulóknak, tanáraiknak és családjaiknak.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!