Orbán Viktor részt vesz, Sólyom László nem

Forrás: MTI, index.hu

Orbán Viktor ott lesz a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezésére összehívott nemzeti csúcson, amelyet szombaton rendeznek. Ezt a Fidesz elnöke jelentette be a Hír Tv hétfő esti műsorában, ahol arról is beszélt, hogy a kormány válságkezelő 12 pontja valójában egy „gigantikus megszorító csomag”, és szerinte ez ellen kellene összefogni.
 
Sólyom László viszont távol marad a miniszterelnök által összehívott tanácskozástól – közölte a köztársasági elnök közölte kedden Ammánban magyar újságírókkal. A miniszterelnök által összehívott nemzeti csúcs „nem szolgálja a felelősségi viszonyok tisztázását, technikailag nem látom célravezetőnek, én ezen a tanácskozáson nem kívánok részt venni, az állam nem így működik” – fogalmazott az államfő.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!