Orbán Viktor: Tisztességes alapokra kell helyezni az uniós költségvetést

Tisztességes alapokra kell helyezni az uniós költségvetést, alapkoncepciója ugyanis nem sportszerű, és olyan módosítások vannak benne, amelyek a szegényebb országoktól a gazdagok irányába kívánnak pénzeket átcsoportosítani - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben, miután megbeszéléseket folytatott Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével hétfőn.

kdnp.hu – MTI

A miniszterelnök magyar újságíróknak nyilatkozva azt mondta, sűrű félév várható, még minden kérdés nyitott, amelyek között az unió 2020 utáni hétéves költségvetése, a migráció, a digitalizáció és a bővítés kérdése szerepel.

Az unió 2020 utáni, hétéves költségvetésére utalva azt mondta, az eddig bemutatott tervezet nem változtat az előző hét év rossz gyakorlatán. Olyan igazságtalanságok vannak benne, mint az, hogy a Brüsszelben elosztott pénzügyi alapok esetében a szegényebb országok részesedése 5 százalék, miközben a népességük 20 százalékát teszi ki Európának. Az igazságtalanságok orvoslásában semmiféle javulás nem mutatkozik - húzta alá.

„Mi tisztességes költségvetést akarunk. Ha ez megvan, azon belül a magyarok meg fogják találni a számításukat, vagyis a nekik kedvező számkombinációkat is" - fogalmazott Orbán Viktor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!