Óriási dolog a magyarság megőrzése, továbbadása

Forrás: MTI

Példamutatónak nevezte az uruguayi Magyar Otthon 75. évfordulóján rendezett ünnepségen Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára azt, hogy az uruguayi magyarság meg tudta őrizni egységes közösségi jellegét, a magyar nemzethez tartozás lehetőségét. Az államtitkár kiemelte: a Magyar Otthon folyamatos kulturális tevékenységet folytat és a magyar nyelv megőrzésére is komoly hangsúlyt fektet, hiszen jelentős a második, harmadik, vagy akár negyedik generációs magyarok részaránya, s mégis nagyon sokan tisztában vannak őseik nyelvével, kultúrájával. „Akik a nyelvet már nem is ismerik olyan jól, azok is ragaszkodnak ahhoz, hogy a magyar nemzeti közösséghez tartozzanak”.

Az ünnepségen mintegy 200-an vettek részt, nem pusztán Uruguayból, de Latin-Amerika más országaiból, így például Chiléből, Argentínából és Venezuelából is. A rendezvényen megjelent az uruguayi kormány oktatási és kulturális minisztere. Becsey Zsolt felolvasta Schmitt Pál köztársasági elnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üdvözletét: mindketten azt hangsúlyozták, milyen óriási dolog, hogy az itteni magyarság meg tudta őrizni azt a tevékenységet, melynek révén a fiatalok is átélhetik a magyar nemzeti közösséghez tartozás fontosságát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!