Óriási sikerrel végződött a szociális konzultáció

A miniszterelnök szóvivője szerint óriási sikerrel végződött a szociális konzultáció, eddig 1 millió 65 ezer kérdőív érkezett vissza. Az eredményeket várhatóan június végén ismertetik. A Szarajevóban tárgyaló Orbán Viktor magyar kormányfő delegációjának tagja, Szijjártó Péter a bosznia-hercegovinai fővárosban magyar újságíróknak nyilatkozva emlékeztetett: arra kérték az embereket, hogy június 15-ig küldjék vissza a konzultációs kérdőíveket. A szerdáig visszaérkezett kérdőívek száma – amely több mint egymillió – szerinte azt jelenti, az emberek is hitet tettek amellett, hogy a konzultációkon alapuló kormányzás lehet sikeres, míg az emberek feje felett való kormányzás – mint azt tették az előző kabinetek az elmúlt nyolc évben - kudarcokhoz vezet.

A miniszterelnök szóvivője azt mondta: az emberek a mindennapi életüket érintő legfontosabb kérdésekben mondtak véleményt. A parlament előtt – folytatta – most egy nagyon fontos törvényalkotási munka áll, ugyanis az év végéig meg kell alkotni az emberek mindennapi életét leginkább befolyásoló és a 2012. január 1-jétől hatályos, új alaptörvényből fakadó jogszabályokat. Ezek megalkotásánál a szociális konzultáció eredménye nagyon fontos iránytűként fog szolgálni, mint az az alkotmányozás esetében is történt. A kérdőívek most kezdődő feldolgozásában, a borítékok bontásában, az eredmények összesítésében most is részt vesznek csökkent munkaképességű emberek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!