Országszerte világimanapi rendezvények lesznek pénteken

Forrás: MTI

Világimanapi rendezvényeket tart a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) női bizottsága országszerte, az imaórákon külön is hangsúlyt helyeznek egy adott ország híveiért szóló imádságra – tudatta a MEÖT főtitkára.    

Fischl Vilmos a Magyar Távirati Irodának elmondta, hogy ez alkalomra minden évben más ország hívei állítanak össze imafüzetet, az idén malajziai asszonyok szerkesztették azt. A sokszorosított kiadványt Magyarországon is megkapták a különböző egyházközségek, amelyek ökumenikus jelleggel tartanak összejöveteleket.    

A világimanapnak Magyarországon nem lesz központi rendezvénye, de számos közösség megemlékezik a malajziai keresztényekről.    

A főtitkár kiemelte: a világimanap rendezvényein külön is hangsúlyt helyeznek az adott ország híveiért szóló imádságra, de ezenkívül általában is fohászkodnak „a teremtett világért, azért, hogy a világ jobb legyen, illetve, hogy az emberek Istent megtalálják”.    

A világimanapot minden évben a március első vasárnapját megelőző pénteken tartják a helyi ökumenikus tanácsok.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!