Országszerte zajlanak a közmunkák

Forrás: MTI

Újabb közmunkaprogramokat indított a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatási helyettes államtitkársága hétfőn, Gyöngyöspatán a patakmeder tisztításán, Dombrádon pedig kerékpárút építésén dolgoznak közmunkások nyolc órában. A belügyi tárca a közleményben emlékeztetett arra, hogy a Heves megyei Gyöngyöspatán a korábban már megindult erdőtelepítés mellett megkezdődött a patakmeder tisztítása is. Szintén hétfőn kezdtek dolgozni közmunkások a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Dombrádon, ahol a tiszai gáton épül két kilométer hosszúságú kerékpárút. A 40 millió forintos anyagköltséget a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium finanszírozza, a közfoglalkoztatottak bérét a Nemzetgazdasági Minisztérium állja.

Országszerte 7,5 milliárd forint használható fel közmunka-mintaprogramokra. Heves megyén kívül Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében nyolc kistérségben indulnak mezőgazdasági, vízrendészeti, közút-karbantartási közmunka-mintaprogramok.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!