Oszkó harcot hirdet

kdnp.hu<br />Forrás: MTI

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, "Akkor hát legyen harc" című blogbejegyzésében azt közölte, a független nyilvánosságot és a jogot felhasználva mutatja be a következő napokban, hogy hiányosan és megvágottan közzétett dokumentumok alapján igyekeznek őt hamis gyanúba keverni a Sukoró-ügyben. Blogbejegyzésében azt írta: ő maga mindig is vállalta a személyes felelősséget döntéseiért és tetteiért, s lévén, hogy tisztességgel végeztem a munkámat, így aztán nem is tartok vagy tartottam semmiféle kérdőre vonástól.

Gaál Szabolcs Barna, a Kehi elnöke csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta, befejezték a kaszinóberuházások koncessziós szerződéseinek vizsgálatát, és több olyan iratot találtak, amelyek szerintük megalapozzák a gyanút, hogy Veres János és Oszkó Péter volt pénzügyminiszterek érintettek lehetnek az ügyben. Elmondta azt is, a sukorói projekt ügyében büntetőfeljelentést tett csütörtökön a Központi Nyomozó Főügyészségen hűtlen kezelés és hivatali visszaélés alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.    

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!