Ötezernél is több rászoruló gyermeket táboroztat a Katolikus Karitász

Forrás: napigazdasag.hu

Több mint ötezer rászoruló gyermeket táboroztat idén nyáron a Katolikus Karitász az ország különböző pontjain egy-egy hétig – tájékoztatta a segélyszervezet sajtószolgálata az MTI-t.

A Katolikus Karitász ingyenes táboraiban nehéz helyzetben, sokszor mélyszegénységben élő családok gyermekei és fogyatékossággal élő fiatalok vehetnek részt, akik közül sokaknak ez az egyetlen nyaralási lehetőségük a szünidőben. A résztvevők között olyan gyermekek is vannak, aki váltóruhát sem tudnak magukkal vinni – írták.

A táborokat plébániákon, lelkigyakorlatos házakban, valamint balatoni üdülőkben tartják, van köztük bentlakásos, napközis, tematikus, sport- és kézműves tábor is. A segélyszervezet önkéntesei minden táborban színes programot állítanak össze kirándulással, kézműves foglalkozással, játékos vetélkedőkkel és ahol lehet, strandolással.

Hozzátették: a segélyszervezet országos központja emellett 15 millió forint értékben nyaralási utalványokkal is támogatja a nehéz anyagi helyzetben lévő családokat.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!