Ötször szólt napirend előtt a kormányfő

kdnp.hu
Forrás: MTI

Orbán Viktor miniszterelnök 81-szer beszélt, összesen több mint három órán keresztül, jellemzően az azonnali kérdések órájában, megválaszolva az idén csaknem negyven ellenzéki képviselő kérdését. Napirend előtt ötször emelkedett szólásra a kormányfő.  

Az országgyűlési honlapon elérhető adatok szerint Staudt Gábor felszólalásaival rekorder ebben a ciklusban: 2011-ben frakciótársa, Gaudi-Nagy Tamás, tavaly az LMP-s Schiffer András állt 22-22 órával a lista élén.  

Idén ők következnek a második és a harmadik helyen, mindketten 16 órán át beszéltek, azaz majdnem fél nappal kevesebbet, mint a velük együtt első parlamenti ciklusát töltő, szintúgy jogász végzettségű, 30 éves Staudt Gábor.  

Schiffer András ráadásul februártól szeptemberig - az LMP-frakció időleges megszűnése miatt - függetlenként dolgozott, nem volt alkalma napirend előtt és pártja vezérszónokaként megnyilvánulni, és az időkeretes vitákban is rövidebben fejthette ki véleményét.  

Az említetteken kívül az MSZP-s Józsa István, Gúr Nándor és Göndör István, továbbá Fónagy János és Rétvári Bence államtitkár, valamint a jobbikos Z. Kárpát Dániel és Nyikos László szónokolt tíz óránál többet.  

A legtöbbször, 253-szor Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára kért szót. A minisztériumot kizárólag államtitkárok képviselték a törvényhozásban, Németh Lászlóné miniszter idén egyszer sem beszélt a plénum előtt.  

Fónagy Jánost Staudt Gábor követi 244 felszólalással, majd Schiffer András és Gúr Nándor következik 213, illetve 212 hozzászólással. Az első tízben találni még Gaudi-Nagy Tamást, Z. Kárpát Dánielt és az ugyancsak jobbikos Szilágyi Györgyöt, továbbá Rétvári Bencét, a közigazgatási és igazságügyi tárca államtitkárát, valamint a szocialista Józsa Istvánt és Göndör Istvánt. Száznál többször 18 képviselő, köztük hat államtitkár szólt. 

A frakcióvezetők közül a legtöbbször Schiffer András, a legkevesebbszer az MSZP-s Mesterházy Attila beszélt, utóbbi mind a 12 alkalommal napirend előtt (közte, amikor a Ház nevében megemlékezett a júniusban elhunyt Horn Gyula néhai miniszterelnökről).

Harminchárom képviselő nem szólt hozzá idén a törvényhozási vitákhoz, huszonhét kormánypárti, négy független, valamint két, ellenzéki frakcióban ülő: Puch László korábbi MSZP-pénztárnok és a jobbikos Rubi Gergely.  

A 2010 májusa óta tartó ciklus eddigi rekordere Schiffer András, aki a parlamenti honlap adatai alapján a legtöbbször, 952-szer és a legtöbbet, majdnem 72 órát, azaz három napot beszélt az ülésteremben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!