Pályázat egyházi közösségi programokra és beruházásokra

Forrás: MTI

Meghirdette az idei, közösségi programokra és az épített örökség védelmére szóló pályázatokat az egyházak számára az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága.

A minisztérium MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint a támogatást igénybe vehetik egyházak, egyházi intézmények, belső egyházi jogi személyek és egyéb egyházi szervezetek, valamint külhoni magyar egyházi szervezetek, egyházi jogi személyek.

Az igénylők kétféle támogatásra pályázhatnak: az egyik típus célja az egyházak közösségi programjainak és beruházásainak elősegítése. Ebben az esetben az egyházak hitéleti, kulturális, oktatási, közösségépítő és felzárkóztató tevékenységével szorosan összefüggő egyházi ingatlanok, helyiségek felújítására vagy kialakítására nyújthatnak be kérelmet.

A másik típusú pályázat célja az egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások támogatása. Ezen keresztül az egyházi hitéleti vagy közfeladatot ellátó, műemlék ingatlanok védelmére, felújítására, bővítésére, valamint egyéb egyházi felújítási, építési beruházásokra kapható támogatás. A pályázat fedezetet nyújt továbbá a magyar nemzeti kulturális örökség részét képező kárpát-medencei egyházi műemlékek és a kárpát-medencei magyar egyházak nemzetmegtartó szerepének növelését célzó egyéb beruházások, felújítások támogatására – olvasható a közleményben.

A támogatási kérelem elektronikus feltöltésének, valamint a nyilatkozat postára adásának határideje február 15. Magyarországi igénylők esetében szükséges a felettes egyházi szerv ajánlása is. Egy igénylő egyetlen egyedi pályázatot nyújthat be. A tájékoztatás szerint az államtitkárság a beadási határidőt követő 60 napon belül dönt a pályázatokról. A pénzügyi lebonyolítást, a szerződéskötést és az elszámoltatást az Emmi háttérintézménye, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő végzi. Bővebb információ a www.kormany.hu illetve a www.emet.gov.hu internetes felületen található.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!