Pártlogók voltak a független Pásztor Albert óriásplakátjain

Forrás: MTI

Pásztor Albert már a választási kampánya legelején félre akarja vezetni miskolci választóit, mivel független jelöltként hirdeti magát, de az óriásplakátjain eredetileg pártok logói szerepeltek – jelentette be Soós Attila, a Fidesz-KDNP miskolci képviselőcsoportjának szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
 
A polgármesterjelölt hatalmas betűkkel hirdeti magát az óriásplakátokon, mint független jelölt, azonban minden plakáton van egy feltűnő fehér csík. Ettől a csíktól „ügyes kezek” megszabadították az egyik óriásplakátot, és alatta pártlogók váltak láthatóvá, így az MSZP-é, a Demokratikus Koalícióé és az Együtt PM Pártszövetségé – ismertette.
 
A szóvivő szerint „lehullt a lepel, de azt is mondhatnák, hogy kibújt a szög a zsákból”. Szerinte ezek alapján Pásztor Albert, aki „pártoktól független polgármesterjelölt”, aki „távol áll a pártpolitikai purparlétól”, aki „hiteles emberként, újra szolgálatra jelentkezik”, és azt mondja, „az őszinte beszéd híve”, egyszerűen sunnyog. Már néhány nap alatt kiderült, hogy Pásztor Albert takargatja vagy egyszerűen szégyelli a támogatóit, akiktől például a kampánypénzeit kapja – mondta Soós Attila.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!