Paskai László gyémántmiséje a székesfehérvári székesegyházban

Forrás: MTI

A kedden kezdődő madridi ifjúsági világtalálkozó résztvevőiért kérte a Mennybe felvett Boldogasszony édesanyai közbenjárását Paskai László bíboros hétfőn, Nagyboldogasszony főünnepén a zsúfolásig megtelt székesfehérvári székesegyházban celebrált gyémántmiséjén. Mint mondta, a katolikus egyház azért imádkozott az egész világon, hogy a találkozó segítse a fiatalokat abban, hogy közelebb kerüljenek Krisztushoz, s benne megtalálják azt, hogy ő az út, az igazság, az élet.

Paskai Lászlót, akit hatvan éve szenteltek pappá székesfehérvári gyémántmiséjén  egykori közvetlen munkatársaként Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök köszöntötte, és méltatta életútját, munkásságát. A Fejér megyei hívők nevében Vargha Tamás (Fidesz), a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Székesfehérvár polgárai nevében pedig Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester mondott köszönetet a bíborosnak azért, hogy a várost választotta egyik gyémántmiséjének színhelyéül.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!