Példaértékű regionális együttműködés a V4

Forrás: MTI

A V4-et sikeres, példaértékű regionális együttműködésként tartják számon – emelte ki Szilágyiné Bátorfi Edit, a V4 nemzeti koordinátora. Mint mondta: a siker titka, hogy a négy ország – bár sok szempontból egymás versenytársai – , képes a közös fellépésre, továbbá az is fontos, hogy megtanulták vitáikat kezelni.  

A külügyi tisztviselő, aki abból az alkalomból nyilatkozott az MTI-nek, hogy júliustól egy éven át Magyarország áll a V4 (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) élén, hangsúlyozta: a visegrádi csoport tagjai – a régió érdekeit szem előtt tartva – az Európai Unióban és az integráción kívül is eredményesen tevékenykednek.  

Az október végén tartott, immár hagyományos V4+Nyugat-Balkán külügyminiszteri találkozón, amelyre meghívták Törökország, Ausztria, valamint a soros EU-elnök Litvánia külügyminiszterét, továbbá az EU bővítési biztosát, világossá vált, hogy az integráció bővítésének sikeréért még sok a teendő. A V4-nek fontos a szomszédos régió, ezért több projekttel járul hozzá e folyamat felgyorsításához.  

Szilágyiné Bátorfi Edit megjegyezte: a V4-et azzal is próbálták közelebb hozni az emberekhez, hogy a tíz éve elindított visegrádi egyetemi ösztöndíjprogram résztvevőinek találkozót szerveztek Budapesten.  

Hagyományosan tavasszal rendezik meg a V4 és a keleti partnerség országainak külügyminiszteri találkozóját. Ennek az eseménynek mindig nagy jelentősége volt, de az ukrajnai folyamatok miatt a korábbiaknál is nagyobb figyelmet követel.  

A magyar elnökség megszervezi a V4, valamint az északi és balti országok külügyminisztereinek találkozóját is, amelyet Lengyelország kezdeményezett. Tervezik azt is, hogy erősítik a kapcsolatokat más uniós tagállamokkal.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!