Projektindító istentisztelet a debreceni Református Nagytemplomban

Forrás: MTI

Szokatlan módon, istentisztelet keretében tartották meg a Református Nagytemplom belső felújításának projektindító rendezvényét vasárnap Debrecenben. Vad Zsigmond, a debreceni egyházmegye esperese emlékeztetett rá, hogy 10 évvel ezelőtt újították fel a templom nagy orgonáját, 6 éve korszerűsítették az elektromos hálózatot, 4 éve fejeződött be a szószék és környékének teljes rekonstrukciója, október 1-jén pedig megkezdődik a templombelső felújítása.

Oláh István lelkész, projektmenedzser arról tájékoztatta a vasárnapi gyülekezetet, hogy a felújítás során a legjelentősebb munkát a nyolcezer négyzetméteres templombelső és a nyugati látogatótorony festése, illetve az ablakok cseréje jelenti. Megújul és a főhajóba kerül a Kossuth-emlékhely, kialakítják a gyülekezet életét a reformációtól napjainkig bemutató templomtörténeti állandó kiállítást, távcsöveket helyeznek el a híres Rákóczi harangnak is otthont adó nyugati torony kilátójában. A jövőben mobil színpad segíti a templomi rendezvényeket, és többnyelvű, hordozható idegenvezető-készülékeket is üzembe helyeznek.
    
Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatóhelyettese bejelentette: a regionális operatív program pályázatain összesen 1,6 milliárd forint fejlesztési pénzt nyertek a Tiszántúl református közösségei, ezek egyharmadát debreceni gyülekezetek, illetve a Református Kollégium. Szimbolikusnak nevezte, hogy az Új Széchenyi Terv keretében olyan örökségturizmus, egyházi turizmust fejlesztő projekteket támogatnak, amelyek az elkövetkező 10 évben 300-350 ezer új munkahelyet fognak teremteni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!