Putyin is a korrupciós pénzek nyomában

Forrás: MNO

Miután Vlagyimir Putyin orosz kormányfő sajtótitkára bejelentette, hogy a rendvédelmi szerveknek kell megvizsgálniuk, jogszerű volt-e az az üzlet, amelynek végén Magyarország moszkvai kereskedelmi kirendeltsége az orosz állam tulajdonába jutott, akár az Egyesült Államokban is eljárás indulhat a tranzakció kapcsán.

Egy orosz jogász szerint ugyanis a tranzakcióban szerepet játszó Viktor Vekszelberg milliárdosnak az Egyesült Államokban is vannak vagyontárgyai (az üzletember állítólag Svájcban adózik), ami azt jelenti, hogy kiterjed rá az amerikai igazságszolgáltatás hatálya. Az amerikai korrupcióellenes törvény pedig kimondja, külföldön is tilos hivatalos személyek megvesztegetése. A korrupciós ügyek leleplezésével foglalkozó Rospil.info nevű honlap alapítója, Alekszandr Navalnij azért fordult az amerikai hatóságokhoz – miként arról orosz honlapján a BBC brit műsorszóró beszámolt –, mert úgy véli, nem sok esély van arra, hogy Vekszelberg ellen büntetőeljárás induljon Oroszországban – olvasható a Magyar Nemzet mai számában, melyből további részleteket is megtudhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!