Radicova-Orbán találkozó a visegrádi csúcson

Forrás: inforadio.hu

A tervek szerint külön megbeszéléseket is tart a magyar és a szlovák kormányfő a visegrádi országok mai budapesti csúcstalálkozóján. Orbán Viktor szlovák kollégája, Iveta Radicova mellett Petr Necas cseh, és Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel is egyeztet.

Szlovákia július 1-jén vette át a visegrádi csoport soros elnöki tisztét Magyarországtól. Martonyi János külügyminiszter a múlt héten azt mondta: a kormány új lendületet akar adni a visegrádi csoportnak, s ki akarja bővíteni a magyar Közép-Európa-politikát. Tegnap a magyar diplomácia irányítója szólt arról is, hogy a tervek szerint rövid, kétoldalú megbeszélések is lesznek a magyar és a szlovák miniszterelnök között, de konkrét témák megvitatása nem várható. Emlékeztetett: azt szeretnék, ha átfogó tárgyalási folyamat kezdődne Budapest és Pozsony között a vitatott kérdések rendezésére.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!