Reding cáfolja, hogy ismerné Bajnait

Forrás: MTI

A kérdésben szereplő urat nem ismerem – jelentette ki Viviane Reding szerdán arra a magyar újságírói kérdésre, hogy találkozott-e Bajnai Gordonnal, illetve magyarországi civil szervezetekkel, és beszélt-e velük a jövő évi magyarországi választásokról.

A kérdéses Bilderberg-találkozóról az EU igazságügyi biztos, az Európai Bizottság alelnöke mindössze annyit mondott az Magyar Televízió brüsszeli tudósítójának, hogy ott volt június elején a Hertforshire-ben tartott konferencián, de az ott elhangzottakról a találkozó szabályai miatt nem beszélhet. Reding ismét kijelentette: a médiában keringő állításoknak semmi közük a valósághoz, és ezt már a múlt héten az Európai Parlamentben is kijelentette.

„A médiában keringő állításoknak a világon semmi közük a valósághoz. Ez tiszta Kafka" – fakadt ki sajtótájékoztatóján a bizottság alapjogokért, igazságügyi kérdésekért és állampolgárságért felelős alelnöke. „A civil szervezetekkel sosem találkoztam, az említett urat pedig nem ismerem" – fogalmazott Viviane Reding.

Múlt héten a Magyar Nemzet című napilap egy név nélkül nyilatkozó olasz uniós forrás meg nem erősített információira hivatkozva arról írt, hogy Viviane Reding a zártkörű Bilderberg-találkozón úgy nyilatkozott, mindent megtesz majd, hogy gyengítse a jövő évi magyarországi választások eredményének legitimitását. A lap szerint kijelentette: arra fognak hivatkozni, hogy a szavazók a fülkékben sem merték kifejezni akaratukat, s azt is mondta, hogy ebben segítséget fog kapni főleg az Egyesült Államokból finanszírozott civil szervezetektől, akikkel már előzetes egyeztetéseket is tartott a témában. Bajnai Gordon pedig azt ígérte a Magyar Nemzet értesülése szerint, hogy azzal fog hozzájárulni mindehhez, hogy alátámasztja és tudatosítja a társadalmat eluraló félelmet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!