Rendkívüli esztendő van mögöttünk

Forrás: inforadio.hu

Kövér László házelnök szerint rendkívüli és jelentős törvényhozási időszakon vannak túl, a jelenlegi Országgyűlés – mint mondta – az objektív mutatószámok szerint felülmúlta az előző két ciklus parlamentjének a tevékenységét. A fideszes politikus az Info Rádiónak adott interjújában közölte: az Országgyűlés az elmúlt egy éves tevékenysége során 266 törvényt és 170 határozatot fogadott el. Ez 224 százaléka a 2002-2006 ciklus teljesítményének, és 139 százaléka az azt követőnek – tette hozzá. Az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: „nem csupán a számok nyelvén volt ez egy nagyon intenzív és jelentős törvényhozási időszak, hanem a törvényjavaslatok súlyát, az ország működésére, életére gyakorolt befolyását illetően is egy rendkívülinek mondható esztendő van mögöttünk”.

Arra a kérdésre, hogy mi védi a kormányt, a Fideszt a tévedéstől, azt válaszolta: „valójában a saját önmérsékletünk; és ez tudom, hogy egy demokráciában nagyon kevés; tehát, akik őszintén beszélnek, és őszintén aggódnak a demokrácia állapotáért, azoknak a fejében valószínűleg ez lehet”. Kövér László szerint miután az Országgyűlésben az egyharmadot sem éri el az ellenzéknek az aránya, ezért nagy a kísértés a kormányoldalon, hogy úgy gondolja, hogy mindent megtehet. „Nemcsak az a probléma, hogy nincs meg a sarkalatos törvények befolyásolásához szükséges erő az ellenzéki oldalon, hanem az is: jelen pillanatban az ellenzék nem jelent valóságos alternatívát a közvélemény számára” – fogalmazott a házelnök. Azt mondta, „az ellenzék gyakorlatilag eljelentéktelenedett”, az elmúlt egy évben nem is nagyon találta meg a helyét. Nemcsak súlya nincs a parlamenti mandátumokat illetően, hanem tekintélye sem – fűzte hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!