Réthelyi Miklós lett az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának új elnöke + Képek

Forrás: MTI

Réthelyi Miklós korábbi erőforrás-miniszter lett az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának új elnöke – jelentette be Balog Zoltán tárcavezető hétfőn a testület budapesti alakuló ülésén. A bizottság korábbi elnöke, Hámori József akadémikus, aki az első Orbán-kormány idején a nemzeti kulturális örökség minisztere volt, 11 éven át töltötte be ezt a pozíciót. Réthelyi Miklóst Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője és Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke kérte fel a feladatra. Az új elnök mandátuma 4 évre, 2016-ig szól.

DBELO20120618005

Az alakuló ülésen Réthelyi Miklós felszólásában azt mondta, nagy reményeket fűz a nevelésügyi, természettudományi, társadalomtudományi, kulturális, valamint a kommunikáció és információs szakbizottságok felállásához. A volt miniszter fontosnak nevezte, hogy az országon belüli együttműködés mellett a határon túli magyarokkal és nem magyarokkal is megfelelő kooperáció jöjjön létre.

DBELO20120618002

A rendezvényen felszólalt Bogyay Katalin UNESCO-nagykövet, a szervezet közgyűlésének tavaly ősszel megválasztott elnöke is. Beszédében meghatározónak nevezte a Külügyminisztérium globális nyitásra vonatkozó politikáját. Mint mondta, a magyar szervezet romaoktatással kapcsolatos lépéseit nemzetközileg is elismerték.
 

Az UNESCO az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szakosított szervezete. Fő feladatai közé tartozik az oktatás, a kultúra, a tudomány és a kommunikáció etikai aspektusainak vizsgálata, a kisebbségek jogainak elismertetése.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!