A rezsicsökkentés védelméről és az új nemzetiségi ombudsmanhelyettesről szavaz a Ház

Forrás: MTI

Az Országgyűlés mai ülésén megválaszthatja az új nemzetiségi ombudsmanhelyettest, valamint elfogadhatja a kormányoldal rezsicsökkentést védő politikai nyilatkozatát.

A Ház ülése 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd interpellációk, azonnali kérdések és kérdések következnek.

Ezután a nemzetiségi jogokat védő ombudsmanhelyettes személyéről szavaznak. Kállai Ernő eddigi biztoshelyettes mandátuma szeptember 24-én járt le. Utódjának Székely László, az alapvető jogok biztosa Szalayné Sándor Erzsébet egyetemi docenst, a Pécsi Tudományegyetem volt dékánját, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét javasolta. Az alapvető jogok biztosának helyettesét hat évre választja a parlamenti képviselők kétharmada, titkos szavazással.

Elfogadhatják továbbá a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal tavalyi tevékenységéről szóló beszámolókat, valamint azt a kormánypárti politikai nyilatkozattervezetet is, amely a rezsicsökkentést védené az Európai Unióval szemben. Utóbbi dokumentumban fideszes és kereszténydemokrata képviselők azt írták, a brüsszeli bürokrácia ”előbb burkoltan, majd immár nyíltan próbál nyomást gyakorolni„ Magyarországra, a rezsicsökkentés eltörlését, visszavonását sürgetve. ”A magyar Országgyűlés ezt a nyomásgyakorlást a profitjukat féltő közműszolgáltató cégek érdekében tett lépésnek tekinti, és a leghatározottabban visszautasítja„ – rögzíti a nyilatkozat, amelynek szövege szerint a magyar parlament elvárja az Európai Uniótól, hogy tartsa tiszteletben Magyarország szuverenitását, valamint a csaknem 2,5 millió magyar állampolgár aláírásával megerősített döntését a rezsicsökkentés politikájáról.

A szavazásokat követően a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2012-es zárszámadásáról és a hatóság jövő évi költségvetéséről tartanak általános vitát.

Az Országgyűlés a héten kedden, valamint csütörtökön és pénteken is ülésezik. Utóbbi két napon a jövő évi költségvetés általános vitáját tartják meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!