A rezsiharc éve következik

Forrás: MTI

Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy 2014 a rezsiharc éve lesz – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a 12. Kötcsei Polgári Piknik több száz részvevője előtt. 

„Nagy ellenállásra számítok, kísérletet fognak tenni arra, hogy visszaemeljék a rezsiárakat” – idézte a kormányfő szavait Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

„Fel fognak vonulni velünk szemben a külföldi kézben lévő nagy energiaszolgáltatók és a mögöttük lévő politikai erők is. Nekünk azonban egyszer és mindenkorra le kell zárnunk azt a korszakot, amelyben nyerészkedni tudtak az energiaszolgáltatók az embereken” – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: meg kell tehát alkotni a közműszolgáltatási törvényt, amely kizárja a profitot a lakossági közműszolgáltatásoknál.  

A 2014-es választásnak tehát számos tétje van, de az emberek szempontjából a legfontosabb a rezsiharc – szögezte le Orbán Viktor a Somogy megyei Kötcsén.  

A Kötcsei Polgári Piknik a Polgári Magyarországért Alapítvány hagyományos rendezvénye, amelyet ezúttal is zárt körben tartottak meg.  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!