Rövidesen elkészül Magyarország vízstratégiája

<br /> Forrás: MTI

Már készül Magyarország vízstratégiája, vagyis a vízpolitikát legalább 10-15 évre meghatározó program, amely egy takarékos, a vízbázisokat védő ivóvíz-gazdálkodást, illetve a megváltozott éghajlati viszonyokhoz alkalmazkodó „vízkormányzást” - ár- és belvízvédelmet – irányoz elő – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az MTI-nek a „Vizeink jövője Európában” című nemzetközi konferencián.

A Vidékfejlesztési Minisztérium a második félévben hozza nyilvánosságra a stratégiát, amelynek fontos eleme lesz, hogy minél nagyobb vízmennyiséget lehessen visszatartani, vagyis víztározók építésével mentesüljenek az árvízvédelmi töltések – fejtette ki Fazekas Sándor.

A konferencián – amely része a magyar soros elnökségi programsorozatnak – a résztvevők a tervek szerint külön dokumentumban fogalmazzák majd meg javaslataikat a vizeket érintő további tudományos vizsgálatokra, és szakpolitikai teendőkre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!