Roma holokauszt: kötelező az emlékezés, szembenézés

Forrás: MTI

A roma embereket segítni kell a felemelkedésben – mondta Takács Szabolcs Ferenc, a Miniszterelnökség államtitkára a roma holokauszt 71. évfordulója alkalmából a Roma Polgári Tömörülés (RPT) által a Cigány Történeti-, Kulturális-, Oktatási- és Holokauszt Központban szervezett megemlékezésen vasárnap. Takács Szabolcs Ferenc, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára, a Nemzetközi Roma Emlékezési Szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy a több milliós európai cigányság 20-30 százalékát, a megszállt európai országok cigányságának csaknem felét gyilkolták meg a 2. világháborúban a holokauszt során. Hangsúlyozta: kötelező az emlékezés, szembenézés. Mindig van remény a közösség újjászületésére. A történelem során sokat próbált roma közösség az alkotóerő kiapadhatatlan forrása - mondta a Miniszterelnökség államtitkára.

Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete beszédében rámutatott: vannak, akiknek az élete származásuk, vallásuk miatt rosszabb, mint másoké. Ennek legszörnyűbb példája a holokauszt. A romák és a zsidók sorsának is ez a közös pontja, erre nap mint nap emlékezni, emlékeztetni kell és az új generációknak is el kell mondani, hogy a holokauszt egy döntés volt, egy nagyon rossz döntés.

A rendezvényen felolvasták Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének levelét, amelyben hangsúlyozta, hogy máig értethetetlen a roma holokauszt tragédiája, melyre nem lehet mentséget keresni. A miniszter levelében emlékeztetett a több évszázados cigány-magyar együttélésre és leszögezte: nekünk össze kell dolgoznunk!
    
Makai István, az RPT elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették az egy évvel ezelőtt Áder János köztársasági elnök által megnyitott roma holokauszt központ létrejöttét.

A vendégek a cigány holokauszt központban megtekintették a cigányság múltját, a roma holokausztot, a cigány tárgyi kultúrát és cigány művészek alkotásait bemutató kiállítást.

A Cigány Világszövetség kongresszusának 1972-es határozata alapján augusztus 2-án van a roma holokauszt nemzetközi emléknapja: 1944-ben augusztus 2-ról 3-ra virradóra több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg származása miatt az auschwitzi haláltáborban SS-katonák.

A történészek szerint mintegy ötvenezer-hetvenezer magyarországi roma áldozata van a holokausztnak.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!