A romániai szociáldemokraták az RMDSZ-t látnák szívesen a parlamentben

Forrás: MTI

Szükségesnek tartja a romániai magyarság parlamenti jelenlétét Victor Ponta, a romániai Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, de csakis a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az RMDSZ képviselőit látná szívesen a bukaresti törvényhozásban és nem „Tőkés László pártjának képviselőit”. Szerinte az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) „szélsőséges, majdnem fasiszta módon politizál”.  

Victor Ponta kijelentette: „Számunkra Tőkés úr nem is volt, és soha nem is lesz tárgyalópartner”. Hozzátette, az RMDSZ-t tartják a Szociál-Liberális Unió tárgyalópartnerének, de az RMDSZ-re is ellenzéki minőségében számítanak a következő parlamentben. Ezt azzal indokolta, hogy a szövetség képviselői elutasították az együttműködési ajánlataikat. A baloldal vezetője azt is hangsúlyozta, hogy ez egy politikai döntés, amelynek nincsen köze a magyar közösséghez. Hozzátette, sem az Adrian Nastase vezette baloldali kormánynak, sem a Calin Popescu Tariceanu vezette liberális kormánynak nem lehet felróni, hogy ellenségesen viszonyult volna a magyar közösséghez.  

„Bennem sincs és nem is lesz semmiféle ellenséges, sovén vagy extremista viszonyulás. A magyar etnikumú román állampolgárokat mindenki mással egyenlő állampolgároknak tekintem” – fogalmazott Victor Ponta.  

Romániában ez év novemberében tartanak parlamenti választásokat, és a közvélemény-kutatások előrejelzései szerint decemberben minden bizonnyal a Szociál-Liberális Unió alakíthat kormányt, a miniszterelnök pedig éppen Victor Ponta lehet. Egy január végi közvélemény-kutatás az USL támogatottságát 53,4 százalékon, a jelenlegi kormánykoalíció pártjainak az együttes támogatottságát pedig 21,6 százalékon méri. A romániai magyarok szavazataira három magyar párt: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt pályázik. A 2011-es népszámlálás előzetes adatai szerint a magyarok az ország lakosságának a 6,5 százalékát teszik ki, a parlamenti küszöb öt százalékos.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!