Sajtószemle – Az Európai Bizottság mindössze tájékoztatást kér az egyházügyi törvényről

Rácz Sándort akarja államfőnek a kőbányai KDNP
Újabb ügyben szállnak szembe kereszténydemokrata politikusok a Fidesszel. A kőbányai KDNP nem Kövér Lászlót vagy Áder Jánost, hanem Rácz Sándort látná szívesen a poszton. Közleményen állt ki a KDNP alapszervezete a Magyarok Szövetsége (MSZ) nyilatkozata mellett, melyben Rácz Sándort, az 1956-os forradalmi munkásmegmozdulások egyik vezéralakját javasolják köztársasági elnöknek. Ezen a héten egy másik ügyben is szembeszállt a párt a Fidesszel - a KDNP képviselői nem támogatták azt a kormánypárti indítványt, hogy a parlamenti képviselők a következő ciklustól képviselőségük mellett más kereső tevékenységet ne végezhessenek.
http://index.hu/belfold/2012/04/12/racz_sandort_akarja_allamfonek_a_kobanyai_kdnp/

Nemkívánatos személyek a szocialisták EP-képviselői
A hazájukért dolgozó magyarok számára nemkívánatos személyeknek nevezte a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője a szocialisták három európai parlamenti képviselőjét csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében. Pálffy István szerint a magyarokat folyamatosan feljelentő és lejárató szocialisták megérdemlik a jelképes kiközösítést. A kormánypárti politikus állásfoglalásában azt írta, hogy az MSZP európai parlamenti képviselői, "a többszörösen visszaeső hazaárulók" ezúttal már leplezetlenül, kezdeményezőként léptek föl az Európai Bizottságnál, amikor egy ideológiailag zűrzavaros csoporttal feljelentették, és az egyházügyi törvény kapcsán megvádolták Magyarországot.
http://www.echotv.hu/?akt_menu=16&r_id=29&hir_id=281534

Az Európai Bizottság mindössze tájékoztatást kér az egyházügyi törvényről
Rétvári Bence a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára csütörtök reggel egy rádióműsorban azt mondta: az Európai Bizottság mindössze tájékoztatást kér az egyházügyi törvényről a magyar hatóságoktól, a folyamatot pedig nem a testület, hanem csupán képviselők egy csoportja kezdeményezte.

http://mno.hu/belfold/az-mszp-ep-kepviseloi-tobbszorosen-visszaeso-hazaarulok-1068025

Nehéz három nap elé néz a Fidesz
A nagyobbik kormánypártnak a hétfői parlamenti ülésig kell lezárnia a képviselői fizetésekről és az összeférhetetlenségről a KDNP-vel kirobbant vitáját, és meg kell találnia azt az államfőjelöltet, aki mindkét párt támogatását megkaphatja. A kereszténydemokraták - miközben továbbra is ragaszkodnak a vitatott törvényről kialakult álláspontjukhoz - csütörtökön jelezték, örülnének, ha Surján László neve is bekerülne az államfőjelöltek nevét tartalmazó kalapba.
http://hvg.hu/itthon/20120412_Fidesz_KDNP_allamfojelolt_torveny_vita#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg

A KDNP nem jelöl államfőt, de megnevezi Surján Lászlót
A KDNP-nek nem lesz saját államfőjelöltje, de "megjelöli" Surján Lászlót – tudtuk meg Pálffy Istvántól. Biztos, hogy a miniszterelnök úr olyan személyt ajánl elnöknek, aki elkötelezett a kereszténydemokrata értékek mellett, így kiérdemeli a KDNP-s voksokat; Áder János és Kövér László is ilyen – nyilatkozta a Népszabadságnak a KDNP-s képviselő.
http://nol.hu/belfold/a_kdnp_nem_jelol_allamfot__de_megnevezi_surjan_laszlot

Rubovszky: a nyilatkozatoknak egy irányba kell mutatni
A Kereszténydemokrata Néppárt  hivatalos álláspontjával szemben belső vita kezdeményezhető, de kifelé ellentétes nyilatkozatot nem tehet sem tag, sem szervezet – ezt az állásfoglalást tette közzé a KDNP pártügyésze csütörtökön. Rubovszky György a kisebbik kormánypárt honlapján olvasható dokumentumban úgy fogalmazott: mivel a párton belül az utóbbi időben többen is a hivatalos állásfoglalással ellentétesen nyilatkoztak, fontosnak tűnik emlékeztetni arra, hogy csak akkor viselkednek pártszerűen, ha a nyilatkozatok egy irányba mutatnak.
http://mno.hu/belfold/rubovszky-akkor-viselkednek-partszeruen-ha-a-nyilatkozatok-egy-iranyba-mutatnak-1068037

KDNP kontra KDNP-s: nyilvános vitának helye nincs
A Kereszténydemokrata Néppárt hivatalos álláspontjával szemben nincs helye nyilvános vitának. Máskülönben kizárás lehet a vége - derül ki a KDNP pártügyésze állásfoglalásából. A Kereszténydemokrata Néppárt  hivatalos álláspontjával szemben belső vita kezdeményezhető, de kifelé ellentétes nyilatkozatot nem tehet sem tag, sem szervezet - ezt az állásfoglalást tette közzé Rubovszky György, a KDNP pártügyésze.
http://nol.hu/belfold/kdnp_kontra_kdnp-s__nyilvanos_vitanak_helye_nincs

Pálffy: Verset költhet a képviselő, csak műtenie nem szabad?
A KDNP-s képviselő szerint szükség van a szakmai tapasztalatra a törvényhozásban. Ha a professzionális politika irányába haladunk, akkor arra kell köteleznünk a parlamenti képviselőket, hogy más tevékenységet ne végezzenek. Kérdés, hogy egy politikus ne hozzon-e be színeket, szakmai tapasztalatot a törvényhozásba – jelentette ki Pálffy István, a KDNP országgyűlési képviselője az m1 Ma reggel című műsorában.
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/04/12/09/Palffy_verset_kolthet_a_kepviselo_csak_mutenie_nem.aspx

Rubovszky: jelentősen csökkenhet az Országgyűlés színvonala
A KDNP frakcióvezető-helyettese az összeférhetetlenségi szabályról azt mondta: verseny közben nem illik változtatni a játékszabályokon. Jelentős összegektől eshetnének el a tervezett új szabályok szerint azok a képviselők, akik a parlamenti tevékenységük mellett is vállalnak munkát. A KDNP ellenzi a fő állású képviselőség bevezetését. A párt frakcióvezető-helyettese a Duna TV Közbeszéd című műsorában azt mondta: egyeztettek a Fidesz frakcióvezetőjével, elmondták érveiket, és abban állapodtak meg, hogy még a héten visszatérnek a kérdésre. A hétfői zárószavazásig megoldást kell találni – jegyezte meg Rubovszky György.
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/04/11/19/Rubovszky_jelentosen_csokkenhet_az_Orszaggyules_szinvonala.aspx

Schmitt-modell a minta?
Puhítaná Orbánt a KDNP is, hogy ne az eddig felmerült Áder János vagy Kövér László legyen a befutó. Ugyan nem tehet javaslatot saját jelöltre, de saját favoritjaként a KDNP az Európai Parlamenti alelnök Surján Lászlót "jelölte". Mindenesetre lesz választéka Orbánnak abban az esetben is, ha Áder nemet mondana, aki - hírek szerint - már csak azért sem szívesen vállalná a feladatot, mert onnan aligha tudna visszatérni a politikába.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=539749

Jól fizető állásaikat féltik a jobboldaliak
Forrásaink szerint a fideszesek sem örülnek annak, hogy bruttó 750 ezer forintban maximálnák a képviselői fizetéseket. Úgy tudjuk, a frakcióban azért lobbiznak, hogy ne jövő év januárjától, hanem csak a következő ciklusban vezessék be az új fizetési szabályokat. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke még szerda este kijelentette: nem az a cél, hogy a képviselői fizetéseket feltornázzák, az viszont nem tűnik ésszerűnek, hogy sok olyan foglalkozásból kizárják a képviselőket, amit a társadalom javára nyugodtan végezhetnek. Példaként a kereszténydemokrata orvos Nagy Kálmánt említette, és azt kérdezte: ugyan miért kellene megakadályozni, hogy a képviselő leukémiás gyermekeket gyógyítson.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=539725

Csendestárs a kormány a Jobbik terveihez
Tovább távolodik Európától a Jobbik azzal a javaslatával, amely a homoszexualitást "magatartászavarnak" tartja, és "reklámozását" börtönnel büntetné. A Fidesz és a KDNP nem határolódott el a javaslattól, sőt, korábban a kormánypártok prominensei is tettek hasonló megjegyzéseket. Pintér Sándor például 20 éve, országos rendőrkapitányként "megtisztította" volna a belvárost a melegektől.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=539721

Politikai fajtalanságok
Bár a vérvádas parlamenti beszéd dolgában a Fidesz, sőt a KDNP is fölismert végre némi kis veszélyt, aligha valószínű, hogy a melegek rémisztgetése ne lenne kedvükre. Ez egy nagyon finom kampánytéma, hiszen látszólagos egyetértés mutatkozik a társadalomban meleggyűlölet dolgában. A ravasz politikusok csak arról feledkeznek el, hogy a hangadó "buzivadászok" túlnyomó többsége látens, öngyűlölő homoszexuális. (Ép lelkű ember nem keres gyűlölnivalót.)
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=539718

Sérthetetlen személyi...
A mindenkori köztársasági elnököt megilleti a személyi védelem. És amíg hivatalban volt, ez a doktori címétől megfosztott Schmitt Pálnak is kijárt. Bizonyos megszorítással. A jelenlegi kétharmados hatalom persze oda-vissza hatállyal akár módosíthatja is a köztársasági elnök jogállását. Amíg tehát a Fidesz által "lezárt" - a KDNP által egyenes "megnyugtatóan lezárt" - plágium-ügyet taglalja ország-világ, újabb meglepő fordulat sem teljesen kizárt.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=539706

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!