Sajtószemle – Ezért marad több mint százmilliárd a családoknál

kdnp.hu

Rétvári reagált a Navracsicsnak szánt fideszes kritikára

A kormány kész minden törvénymódosításra és „fokozottan vár és támogat” minden bírósági igazgatási intézkedést annak érdekében, hogy bírósági ügyek elhúzódása miatt ne lehessenek szabadlábon bűnelkövetők – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára. Rétvári Bence azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy szerdán azonnali magyarázatot várt a Fidesz frakció Navracsics Tibortól, miként lehet szabadon két, idős embereket bántalmazó gyilkos. Navracsics Tibor az elmúlt napokban Szentpéterváron és Varsóban tárgyalt.

http://index.hu/belfold/2013/05/16/retvari_reagalt_a_navracsicsnak_szant_fideszes_kritikara/

Ezért marad több mint százmilliárd a családoknál

Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint kiszámíthatóbb ma a családok jövőképe Magyarországon, mint három évvel ezelőtt. A parlamenti államtitkár kifejtette: mivel az új alaptörvény és az új sarkalatos törvények sok olyan, a családok számára fontos garanciát foglalnak magukban, amelyek korábban csak feles törvényekben szerepeltek, biztonságosabb és kiszámíthatóbb ma családot alapítani, mint három évvel ezelőtt. Közölte, amikor bevezették a családi adózás új rendszerét, akkor az állam részéről az alázatot, a tiszteletet kívánták megjeleníteni. Nem pusztán adókedvezményről van szó, hanem arról, hogy a családok jövedelme, amelyet gyermeknevelésre fordítanak, adórendszeren kívüli jövedelem. Az állam ezzel elismeri: természetes, hogy a család bevételének egy része annak fenntartására irányul.

http://mno.hu/belfold/ezert-marad-tobb-mint-szazmilliard-a-csaladoknal-1161311

„A munka összeköti a roma és nem roma magyarokat”

Együttesen tett látogatást a FŐKEFE Nonprofit Kft. három Heves megyei telephelyén Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, Fülöp Attila család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár, Nagy Andor országgyűlési képviselő és Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete – olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának által küldött közleményben.

http://mno.hu/belfold/a-munka-osszekoti-a-roma-es-nem-roma-magyarokat-1161376

500 millióból kap új „szívet” Újbuda

Megújul a XI. kerületi Bikás park, amelynek fejlesztésére több ütemben félmilliárd forintot fordít Újbuda önkormányzata. Hoffmann Tamás (Fidesz–KDNP),
Újbuda polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Tétényi út és a Bártfa utca által határolt 8 hektáros, leromlott állapotú terület Dél-Buda egyik legnagyobb közparkja, amelynek a környékén mintegy 30 ezren élnek. Simicskó István, sportért felelős államtitkár, Újbuda országgyűlési képviselője arról beszélt: a jó adottságú parknak az emberekről kell szólnia, a panelépületek között minél több családi és egyéb közösségi rendezvénynek kell helyt kapnia.

http:// http://mno.hu/gazdasag/500-milliobol-kap-uj-szivet-ujbuda-1161263

Rétvári: Kivizsgáljuk, hogy hol történtek hanyagságok

Elfogadhatatlan, hogy emberölés miatt előzetes letartóztatásban lévő vádlottak azért kerülnek szabadlábra, mert letelik a fogva tartásuk törvényben rögzített négy éves időtartama - ezt mondta a Fidesz országgyűlési képviselője. Varga István magyarázatot vár az igazságügyi minisztertől arra, hogy hogyan fordulhat elő ilyen Magyarországon. A szabadlábra helyezést követően a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) megkereste az Országos Bírói Hivatalt és a legfőbb ügyészséget, hogy a saját ügykörében vizsgálják meg az eseményeket – mondta Rétvári Bence az M1 Az Este című csütörtöki műsorában. A KIM államtitkára kifejtette: az igazságügyi minisztérium a szakértői, a nyomozati, a vádemelési rész és az egész bírósági ügyszakot is vizsgálja az után kutatva, hogy hol történhettek „lezserségek, hanyagságok”.

http://www.hirado.hu/Hirek/2013/05/16/22/_BR_Retvari_Kivizsgaljuk_hogy_hol_tortentek_hanyagsagok.aspx?source=hirkereso

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!