Sajtószemle – Magyarország húsz év után újra tag lehet

Kétszázötven milliárd forintos megszorítás nem lesz, de szolidaritási adó jöhet – erről Pálffy István beszélt a Klubrádióban. A KDNP-s politikus a Megbeszéljük című műsorban arról beszélt, hogy elhangzottak már olyan javaslatok kormánypártok képviselőinek különböző beszélgetésén, hogy ideiglenes jelleggel szolidaritási adót vezetnének be, hisz az egykulcsos személyi jövedelemadó miatti kiesést kompenzálni kell. Az extra terhet egy bizonyos jövedelemhatáron túl fizettetnék meg azzal az indokkal, hogy ebben a helyzetben szükséges van szolidaritásra.
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=131801

Csupán nyomást gyakorolhat a kormány az önkormányzatokra, de nem fogja még egyszer odaadni nekik azt az összeget, amit tankönyvvásárlásra szántak – jelentette be Hoffmann Rózsa. Az oktatásért felelős államtitkár azután reagált így, hogy kiderült: 27 önkormányzat nem fizetett a tankönyvterjesztőknek, ők pedig válaszul bojkottot hirdettek.
http://www.vg.hu/vallalatok/ipar/tankonyv-helyett-inkabb-enni-adnak-az-onkormanyzatok-356312

A nemzeti tanévnyitó ünnepséget vasárnap tartják a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton, az új tanévet Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nyitja meg és részt vesz az eseményen az oktatási államtitkár, Hoffmann Rózsa illetve a közoktatási államtitkár Gloviczki Zoltán is.
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=131786

NEFMI oktatásért felelős államtitkárának és az NGM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárának közleménye az iskolafenntartókhoz, igazgatókhoz és pedagógusokhoz.
http://www.kormany.hu/hu/nemzeti-eroforras-miniszterium/oktatasert-felelos-allamtitkarsag/hirek/hoffmann-rozsa-es-czomba-sandor-kozos-kozlemenye-a-szakkepzesekrol

A pedagógus-továbbképzések szerepéről, engedélyezéséről és ellenőrzéséről, a tanárok szakmai fejlődésének biztosítását támogató intézkedésekről, illetve a Pedagógiai-továbbképzési Akkreditációs Testület feladatairól esett szó azon a Fókuszban a pedagógus-továbbképzés című konferencián, melyet a nyáron rendeztek meg Vonyarcvashegyen. A rendezvény fővédnöke Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár volt.
http://www.hirtv.hu/kultura/oktatas/?article_hid=394415

Hazánk az előző, 1992-93-as BT-tagsága után ismét az ENSZ legfőbb döntéshozói fórumába kerülhet. A magyar diplomácia a BT-tagság elnyeréséért különböző, hagyományosnak mondható eszközökkel lobbizik: jegyzékekkel, kampánykiadványokkal, BT-lobbi honlappal és kölcsönös támogatási megállapodásokkal. Többszintű partnertalálkozókat tartanak a multilaterális diplomácia fórumain éppúgy, mint bilaterális csatornákon. Az ENSZ-közgyűlés szeptemberi magas szintű szakaszán Schmitt Pál köztársasági elnök, Martonyi János külügyminiszter és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár vesz részt; a delegáció a plenáris üléseken történő részvétel mellett sok bilaterális találkozót bonyolít le, amelyek napirendjén a magyar BT-jelölés is szerepel majd.
http://www.magyarhirlap.hu/online/magyarorszag_20_ev_utan_ujra_tag_lehet.html

Bár az Alkotmánybíróság az év végével megsemmisítette, a parlamentnek nincs más lehetősége, mint fenntartani a következő, 2014-es országgyűlési választásig a jelenlegi egyéni választókerületi beosztást, így az addig esetlegesen szükséges időközi választásokat az alapján kell majd lebonyolítani - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti képviselője. A Fidesz elnöksége és a kormánypárti frakciószövetség szeptember elején Hajdúszoboszlón tárgyal az új választójogi szabályozásról. A választójogi reform a Fidesz-KDNP szeptember 7-én kezdődő évadnyitó hajdúszoboszlói frakcióülésén is téma lesz. Az MTI úgy tudja, a Fidesz-elnökség még a frakcióülés előtt összeül a helyszínen, és tanácskozik a választójog kérdésében.
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=131787

A Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére létrejött Magyar Demokratikus Charta arra szólítja fel Schiffer Andrást, az LMP frakcióvezetőjét, hogy vonja vissza a volt miniszterelnök ellen a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben tett feljelentését még azelőtt, hogy a parlament döntene a politikus mentelmi jogáról. Gyurcsány Ferencet hivatali visszaélés miatt tervezi gyanúsítottként kihallgatni az ügyészség a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatban, a legfőbb ügyész ezért mentelmi jogának felfüggesztését kérte. A volt kormányfő korábban jelezte, ő maga is mentelmi jogának felfüggesztését kéri a parlamenttől, és az ügy minden, számára elérhető dokumentumát nyilvánosságra hozza. A parlament mentelmi bizottsága Rubovszky György (KDNP) elnök tervei szerint szeptember 6-án tárgyalja a volt miniszterelnök ügyét, így a parlament akár már őszi ülésszakának első napján, szeptember 12-én dönthet Gyurcsány Ferenc mentelmi jogáról a jelenlévő képviselők kétharmados többségével.
http://hirszerzo.hu/belfold/20110824_demokratikus_charta_level?s=hl

A totalitárius diktatúrák áldozatainak nemzetközi emléknapját - idén először - augusztus 23-án, az 1939-es Molotov–Ribbentrop-paktum aláírásának évfordulóján tartják. Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára a Terror Háza Múzeum előtt azt mondta: a megbékélés feltétele az igazság teljes feltárása. A kereszténydemokrata politikus szerint a nemzeti és a "nemzetközi szocializmus" között nem sok különbség van, az egyik faji, a másik osztályalapon diszkriminál, de ugyanolyan pusztítást végzett, és a lényeg mindkettőnek az embertelensége. Az MSZP fejet hajt a diktatórikus rendszerek áldozatainak és üldözötteinek emléke előtt, de sajnálatosnak tartja, hogy a kormánypártok "pártpolitikai célokra, a kormányzati propaganda eszközéül használták fel" a totalitárius diktatúrák áldozatainak nemzetközi emléknapját. Balogh András, a szocialista párt elnökhelyettese az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: eltér az európai demokratikus gyakorlattól a fasizmus és a szocializmus összemosása.
http://civishir.hu/kozelet/ossze-lehet-e-mosni-a-fasizmus-es-a-szocializmust/0823172851

A Magyar Hírlap információi szerint Gyurcsány Ferenc bukott szocialista miniszterelnök elmegy az Országgyűlés mentelmi bizottságának szeptember 6-i ülésére, és azt tervezi, hogy fel is szólal saját ügyével kapcsolatban. A lap megkeresésére Gyurcsány Ferenc titkársága még nem tudott választ adni arra, hogy ez valóban így történik-e. Rubovszky György, a testület KDNP-s elnöke a Magyar Hírlapnak elmondta: az ülések zártak, de Gyurcsány a saját ügye kapcsán felszólalhat, ahogy később a plenáris ülésen is, amely kimondja a végső szót.
http://www.echotv.hu/?akt_menu=16&r_id=37&hir_id=258111

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!