Sajtószemle – Nem enyhül a fogfájás

kdnp.hu

123 autóval furikáznak a fejesek
Több mint százhúsz kormányzati vezető furikázhat hivatali autóval – derült ki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter összesítéséből. Nyolc államtitkár kap lakást is. Ketten hivatali lakást kapnak, Répássy Róbert egy 158, Szabó Erika pedig egy 147 négyzetmétereset. Hat államtitkár pedig maga bérli a lakást, és a bérleti díjukat vállalja át a költségvetés. A legdrágább bérlemény Hoffmann Rózsáé és Halász Jánosé, havi 230 ezer, illetve 231 ezer forinttal.
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/123-autoval-furikaznak-a-fejesek-210…

Nem enyhül a fogfájás
Egyedi panaszvizsgálat indult annak a fogyatékos kiskorúnak az ügyében, akinek fogászati ellátását több, arra kijelölt intézményben elutasították, így féléves várakozásra ítélték az akut fogfájástól szenvedő gyermeket. Az eset egyáltalán nem egyedi, a fogyatékkal élők alapjogainak érvényesülését garantáló egészségügyi ellátás ugyanis ma Magyarországon „nem megoldott". Ráadásul ezzel tökéletesen tisztában van az Orbán-kormány is, hiszen az ombudsman megkeresésére Szócska Miklós egészségügyi államtitkár tavaly azt közölte: „kétségtelen, hogy a fogyatékos személyek egészségügyi ellátása jelenleg súlyos hiányosságokat mutat", sőt, „a jelenlegi helyzet méltánytalan és sürgős intézkedést igényel".
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=575849

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!