Sajtószemle – Nem lesz piac az oktatás

kdnp.hu

Az Európai Parlament közép-európai néppárti képviselői egyértelműen kiállnak a kohéziós források jelenlegi szintjének fenntartása mellett - közölte szerdán Surján László EP-alelnök (KDNP), akinek kezdeményezésére közös nyilatkozatot fogadtak el a témában a csütörtök-pénteki európai uniós csúcsértekezlet kapcsán, ahol először kerül megvitatásra az EU következő, 2014-2020 közötti többéves keretköltségvetése.
http://www.elemzeskozpont.hu/content/az-uni%C3%B3s-koh%C3%A9zi%C3%B3s-politika-megtart%C3%A1s%C3%A1%C3%A9rt-fogtak-%C3%B6ssze-k%C3%B6z%C3%A9p-eur%C3%B3pai-ep-k%C3%A9pvisel%C5%91k

Csütörtök délelőtt egyeztet Rogán Antal, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, valamint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormánypártok által megfogalmazott, a munka világát érintő, a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot módosító indítványok konkrétumairól - közölte a Fidesz-frakció sajtóosztálya.
http://www.stop.hu/gazdasag/milyen-csoportoknak-kinalnak-vedelmet/1058004/

A Tárki Társadalomkutatási Intézet júniusi felmérése szerint továbbra is közel áll egymáshoz a Fidesz és az MSZP támogatottsága, bár kismértékben nőtt közöttük a különbség. A bizonytalan szavazók és a választásukat titkolók aránya változatlan, továbbra is a választók mintegy fele tartozik ide.
http://index.hu/belfold/2012/06/27/tarki_kozel_egymashoz_a_fidesz_es_az_mszp/

Azoknak a családoknak, amelyeknek nehéz helyzetükből még van lehetőségük kilábalni, egy kereszténydemokrata javaslat új mentőövet dobhat: a családi csődvédelem intézményét. A KDNP 2009-ben már tett erre javaslatot, akkor a szociálliberális parlamenti többség lesöpörte az asztalról.
http://mno.hu/belfold/harrach-a-csaladok-nem-mehetnek-csodbe-1086853

A KDNP szerint a korábbi kormányok csak megszorításokban gondolkodtak költségvetéseik összeállításakor, de most alapvető változások történtek, a magyar állam valóban “összehúzza magát” és több pénzt hagy a magyar családoknál és vállalkozásoknál.
http://www.mon.hu/koltsegvetes-ogy-kdnp-az-allam-most-valoban-osszehuzza-magat/2017961?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+mon%2Forszagos+%28Magyar+Online+Orsz%C3%A1gos%29

Nyílt levél Erdő Péternek
Ön, mint a Magyar Katolikus Egyház feje, a KDNP állásfoglalását a keresztény szellemiséggel összeegyeztethetőnek tartja?
http://mandiner.hu/cikk/20120627_egymillioan_a_magyar_sajtoszabadsagert_nyilt_level_erdo_peter_biboros_urnak

Semjén: Tovább Szt. István és Szt. László útján
A kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes Győrött Szent László szobrának felavatásakor arról beszélt: a lovagkirály „erős kézzel védelmezte, ami megtart, és erős kézzel verte le mindazt és mindazokat, akik a nemzet belső és külső ellenségei voltak”.
http://mandiner.hu/cikk/20120627_semjen_tovabb_szt_istvan_es_szt_laszlo_utjan

Ünnepélyes keretek közt teszi le csütötökön dr. Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára a Balassa János megyei kórház új tömbjének alapkövét.
http://www.teol.hu/tolna/kozelet/dr-szocska-36-milliardos-beruhazas-alapkovet-teszi-le-449469/lp

Az államot úgy kell alakítanunk, hogy a befektetők partnert érezzenek benne, ne pedig egyfajta bürokratikus féket - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára szerdán egy német-magyar konferencián, Veszprémben.
http://www.elemzeskozpont.hu/content/r%C3%A9tv%C3%A1ri-bence-az-%C3%A1llam-partner-legyen-befektet%C5%91k-sz%C3%A1m%C3%A1ra

Hoffmann: mindennapos torna az iskolákban szeptembertől
Mozgásszegény életmód, tévéimádat, testképzavar - ezeken kívánnak segíteni az intézkedéssel.
http://www.femina.hu/gyerek/hoffmann_mindennapos_torna_az_iskolakban_szeptembertol

Hoffmann: Nem lesz piac az oktatás
Az államtitkár szerint azért óriási a különbség a gyerekek tudása között, mert az eddig rendszer piacként tekintett az oktatásra.
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/06/27/20/Hoffmann_Nem_lesz_piac_az_oktatas.aspx?source=hirkereso

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!