Sajtószemle - 2008-2010 között jelentősen romlott a pedagógusok helyzete

kdnp.hu

Az MSZP nem szavazza meg az új Ptk.-t, ha a Fidesz a KDNP élettársi kapcsolatról szóló családjogi javaslatait átveszi - írta a szocialisták nevében Steiner Pál. A gyermekek 42 százaléka élettársi kapcsolatban születik és nevelkedik - hívta fel a figyelmet azzal kapcsolatban, hogy a kereszténydemokraták javaslata szerint az új Ptk. nem szabályozná az élettársi tartást és az élettárs lakáshasználatát.
http://hvg.hu/itthon/20121114_MSZP#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_11_14

Nem tágít a KDNP, minden követ megmozgat a párt, hogy az élettársaknak még csak hasonló jogaik se legyenek, mint a házasságban élőknek. Módosító indítványuk szerint kihagynák a bejegyzett élettársakra vonatkozó szabályokat az új Ptk. családjogi részéből, ezt az életformát kizárólag szerződéses kapcsolatnak tekintik. Az MSZP tiltakozott a kirekesztő javaslat ellen, az egyik szakszervezet pedig az örökléssel kapcsolatos módosítást tartja elfogadhatatlannak.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=599728

Gyurcsány Ferenc szerint ha az ellenzék érti a dolgát, 2014-ben történelmi vereséget mérhet a Fidesz-KDNP-re.
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/11/13/19/Gyurcsany_tortenelmi_vereseget_merhet_az_ellenzek_a_Fideszre.aspx?source=hirkereso

Budapest, 2012. november 13., kedd (OS) - Az Európai Parlament nemet mondott a sehová nem vezető költségvetési tárgyalások folytatására - Surján László sajtóközleménye
http://os.mti.hu/hirek/79592/a_fidesz_europai_parlamenti_delegacio_kozlemenye-2_resz

A kormány több tízmilliárd forint értékben támogatja a fogyatékossággal élőket és az őket gondozókat az Új Széchenyi Terv már megjelent és hamarosan megjelenő pályázatai révén – mondta Soltész Miklós szociális államtitkár kedden a kormány honlapján közzétett videofelvételen.
http://mno.hu/belfold/tobb-tizmilliard-forinttal-tamogatjak-a-fogyatekossaggal-eloket-1117241

Az MSZP szerint a kormány felelőtlen egészségpolitikája miatt került veszélybe az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) koraszülött-mentési kapacitása. Az ellenzéki párt Szócska Miklós egészségügyi államtitkár és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter lemondását követeli.
http://www.informed.hu/egpol_new/mszp:-a-kormany-politikaja-miatt-veszelyben-a-koraszulottmentes-176999.html

Két szakszervezet véleményét is felolvasták ellenzéki képviselők a közoktatás helyzetéről szóló keddi parlamenti vitanapon, ahol Hoffmann Rózsa államtitkár zárszavában az oktatási intézmények fenntartóváltásával kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a pánikkeltés helyett nyugalomra lenne szükség, és ebben kérte a szakszervezetek együttműködését is.
http://mno.hu/belfold/a-panikkeltes-abbahagyasara-szolitott-fel-hoffmann-1117210

2008 és 2010 között romlott a pedagógusok helyzete

„...lát a kormány rá lehetőséget, hogy a következő tanév kezdetén a béremelésre is sor kerüljön” – mondta Hoffmann Rózsa.
http://www.nyest.hu/hirek/2008-es-2010-kozott-romlott-a-pedagogusok-helyzete

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!