Sajtószemle - 37-en felelnek meg a törvény követelményeinek

Forrás: MTI

37-en felelnek meg a törvény követelményeinek
Megkezdődhet az elismerés iránti kérelmet benyújtó egyházak akadémiai vizsgálata a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ezzel foglalkozó bizottságában – jelentette be Lukács Tamás, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság KDNP-s elnöke hétfői sajtótájékoztatóján, ahol azt is közölte, hogy az elismerést kérő 82 egyház közül az alaki vizsgálatok alapján 37 felel meg a törvénynek.
http://mno.hu/belfold/37-en-felelnek-meg-a-torveny-kovetelmenyeinek-104…

A Mol KDNP-s jogásza is lobbizott dohányügyben
Vagyonnyilatkozata szerint havi bruttó 440 ezer forintért a Mol jogtanácsosaként is dolgozik Aradszki András KDNP-s országgyűlési képviselő, aki nemrég azt javasolta, hogy a dohány-kiskereskedelem államosítása után a benzinkutakon is lehessen majd cigit árulni. Javaslatát végül nem támogatták, a képviselő pedig azt mondja: ezzel nem a benzinkutaknak, hanem a költségvetésnek akart kedvezni. Mások is lobbiztak.
http://index.hu/belfold/2012/01/09/lobbistak_probalkoztak_a_dohanytorve…

Orbán: a lőporfüst szúrja az orrom!
A diákhitelrendszerrel és a támogatott felsőoktatás létszámának megkurtításával lehetővé tettük, hogy a labancok elszívják az agyat itthonról a most bevezetett, magyar diákoknak is ingyenes felsőoktatásukkal. Nem köll hőbörögni, ez ősi unortodox kuruc módszer, meg amúgy is: amíg túró rudi meg KDNP ifjúsági tagozat van a világon addig bárkit haza lehet csalni, minden európai életszínvonalra rá lehet licitálni.
http://varanus.blog.hu/2012/01/09/orban_a_loporfust_szurja_az_orrom

Surján azt sem bánná, ha eljárást indítanának az országgal szemben
Nem lehet úgy élni a világban, hogy kéthavonta elkezdenek azért sírni, mert Magyarországon vége a demokráciának - véli az EP-képviselő.
Alapvetően körültekintően fogja meghozni az Európai Bizottság az ajánlásait, bízni lehet abban, hogy nem lesznek benne azok a politikai felhangok, melyek jelenleg uralják a médiát – jelentette ki Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt európai parlamenti képviselője az m1 Ma reggel című műsorában.
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/01/09/09/Surjan_azt_sem_banna_ha_eljara…

Megharcolnak a támogatott helyekért a felsőoktatási intézmények
Alaposan megnyirbálja az államilag finanszírozott keretszámokat a kormány, ugyanakkor Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár saját honlapján is azt hangsúlyozza, hogy mintegy 48 ezer hallgató részesülhet teljes- és részösszegű állami ösztöndíjban. Miután nagyjából mindenki kidühöngte magát, elemzünk egy kicsit.
http://szegedcafe.hu/2012/01/09/megharcolnak-a-tamogatott-helyekert-a-f…

Módosításra kerülhet a Gripen-szerződés
Látva a szűkülő költségvetést, a honvédelmi tárca vezetése szakértői tárgyalásokat kezdeményezett a svéd féllel a szerződés költségeinek lefaragásáról. A december 20-án lezárt tárgyalások sikerre vezettek, utána a svéd és magyar kormányzatokon volt a sor, hogy jóváhagyják a módosítást. Hende Csaba honvédelmi miniszter a tegnapi napon hat párt (a Fidesz, a KDNP, az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Demokratikus Koalíció) képviselőit hívta meg a Gripen-lízing módosításáról folytatandó egyeztetésre, mely lezárta után sajtótájékoztatón ismertette a program jövőjét.
http://htka.hu/2012/01/07/modositasra-kerulhet-a-gripen-szerzodes/

Ezért adnak béren kívüli juttatásokat a munkáltatók
A bizonytalan munkáltatóknak nyújt segítséget a Nemzeti Üdülési Szolgálat a január 12-i Cafeteria 2012 konferenciával. A konferenciát Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár nyitja meg, előadók, Szatmári Kristóf államtitkár, Dr. Gál András Levente kormánybiztos, Dr. Horváth Endre, az MNÜA elnöke, Dr. Guller Zoltán, a NÜSZ Kft. ügyvezető igazgatója.
http://www.vg.hu/kkv/ezert-adnak-beren-kivuli-juttatasokat-a-munkaltato…

Az ufók országában - Mikor fognak nyelveket beszélni a magyarok?
A két tannyelvű iskolákba 15 ezer gyerek jár, ami évfolyamonként másfél ezer tanulót jelent. Ez klasszikus tehetséggondozó programnak tekinthető, ami Hoffmann politikájának egyik központi eleme. Az államtitkárság szerint hatékonysági problémák miatt (a ráfordítások nincsenek összhangban a minőséggel) nemkívánatosak ezek a módszerek a közoktatásban. Ez azért érdekes magyarázat, mert a két tanítási nyelvű iskolák eredményességéről nincsenek differenciált mérések.
http://nol.hu/belfold/20120109-az_ufok_orszagaban

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!