Sajtószemle - Albizottság vizsgálhatja az államadósság növekedésének jogi felelősségét

kdnp.hu

A teljes jogász- és közgazdászképzést fizetőssé tenné Hoffmannék új javaslata
Radikálisan csökkentené a felsőoktatásban tanulók számát, jogászok és közgazdászok képzésére pedig egyáltalán nem adna állami forrást az oktatási államtitkárság felsőoktatási keretszámokról szóló, az Origo birtokába került tervezete. A gazdasági minisztérium három számítást is készített ugyanerről, amelyek minden képzésben hagynának államilag támogatott helyeket, de még a minisztérium is úgy számol, hogy "jelentős feszültségeket" okozhatnak az új tervek.
http://www.origo.hu/itthon/20110919-szamitasok-a-felsooktatasi-keretsza…

Nyomul a Fidesz: a KDNP szerint sem „koalíciós” a kormány
A kormányban bízik a KDNP a közoktatási törvény módosítása kapcsán, miután Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatási kabinetjének vezetője azt mondta a hvg.hu-nak: módosító indítványokkal a kereszténydemokraták ellenében is saját képükre formálják majd a jogszabályt.
http://hvg.hu/itthon/20110919_kdnp_fidesz_pokorni#utm_source=hirlista&u…

Pokorni szerint nincs elég pénz Hoffmann terveire
A közoktatási koncepcióban szereplő elképzelések a válság miatt meghaladják az ország pénzügyi lehetőségeit - jelentette ki Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A korábbi oktatási miniszter azt javasolja, ha kevés a pénz, általános béremelés és szerteágazó szakmai fejlesztések helyett először az óvónők és az alsó tagozatos tanítók bérét emeljék, többszörözzék meg a hátrányos régiókban tanító pedagógusok bérpótlékát, az óvodai és a kisiskoláskori fejlesztésekre fókuszáljanak.
http://www.fn.hu//belfold/20110919/pokorni_szerint_nincs_eleg_penz/

Négy napot adott a rektoroknak Hoffmann Rózsa
Mindössze négy napot adott a rektoroknak, a doktoranduszoknak, a hallgatói önkormányzatoknak és a felsőoktatásban dolgozók szakszervezetének az oktatási államtitkárság a felsőoktatási tervezet legfrissebb, számos vitatható elemet tartalmazó változatának értékelésére. Az eduline információi szerint az erőforrás-minisztérium eredetileg a hét második felére hívta össze a négy szakmai szervezetet, a találkozó időpontját azonban előrehozták.
http://eduline.hu/felsooktatas/20110919_felsooktatasi_tervezet_talalkoz…

A végtörlesztésről szóló javaslat vitája
60 vagy 90 napja lenne az adósnak arra, hogy a kedvezményes árfolyamon kifizesse teljes tartozását – többek között így módosítanák a végtörlesztési javaslatot fideszes képviselők. A KDNP kiterjesztené az adósok körét, az MSZP viszont kizárná a fix árfolyamos törvénytervezetből az országgyűlési képviselőket, állami vezetőket. Utóbbit a Fidesz mégsem támogatja.
http://hvg.hu/gazdasag/20110919_vegtorlesztes_benyujott_modositok#utm_s…

Negyvenötezer ember videóüzenete Rétvári Bencének
A KDNP-s figura mindent megtesz annak érdekében, hogy bezárathassa a Zöld Pardont... Vasárnap hatalmas tömeg kívánta a pokolra...
http://www.bevezetem.hu/cikk/ez-tobb-mint-kritikus-tomeg-negyvenotezren…

Hátulról rúgta támadóját Simicskó
Fojtás, rúgás, karfeszítés! Nem tartoznak éppen a tipikus államtitkári teendők közé.
Simicskó István képviselő, a honvédelmi tárca államtitkára azonban a politikai pálya mellett immár 18 éve a kung-fu önvédelmi sport szerelmese. És hogy nem is akármilyen szinten, erről meggyőződhetett bárki a honvéd szakszervezet hét végi rendezvényén tartott bemutatóján is.
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/hatulrol-rugta-tamadojat-simicsko-20…

Gazdagok népnyúzó kormánya
Összefoglaló a Parlament hétfői ülésnapjáról.
Harrach Péter KDNP-s frakcióvezető felszólalásában arra mutatott rá: az LMP és az MSZP korábbi kritikája szinte ugyanaz volt. Ráadásul a kisembereket nyomasztó terhek közé sorolták a bankadót is, holott a bankokat nem kell félteni. Harrach szerint korszakváltásra van szükség, és szemléletváltásra is. Úgy vélte, akkor fog jól működni a világ, ha a pénzmozgás mögött valódi teljesítmény van.
http://nol.hu/belfold/es_hogy_all_a_gazdasagi_szabadsagharc_

Albizottság vizsgálhatja az államadósság növekedésének jogi felelősségét
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága az erről szóló döntést hétfői ülésén hozta meg 19 igen, 3 nem és 3 tartózkodó szavazat mellett. Az albizottság - amelynek november 15-ig kell javaslattervezetet terjesztenie a főbizottság elé - kilenc tagból áll majd, akik közül ötöt a Fidesz, egyet-egyet az MSZP, a Jobbik és az LMP delegál, továbbá tagja lesz a testületnek egy független parlamenti képviselő is. Az alkotmányügyi bizottság elnökének, a KDNP-s Salamon Lászlónak az eredeti indítványa szerint csak egy - fideszes - alelnöke lett volna az albizottságnak, az MSZP-s Lamperth Mónika azonban ezt kifogásolta, az elnök pedig erre reagálva módosított kezdeményezésén, és két alelnökre - akik közül az egyik MSZP-s képviselő - tett javaslatot.
http://nol.hu/gazdasag/albizottsag_vizsgalhatja_az_allamadossag_noveked…

Tér és becsület
(vélemény)A rendőrség betiltotta a szakszervezetek tüntetését a Kossuth téren, hogy ne zavarjanak egy pályázati eredményhirdetést a Néprajzi Múzeumban, és ne zavarják az Országgyűlés munkáját. Csontos János publicista írta 2007-ben: „a »liberális« véleménydeformáló elit az ősszel valósággal szétröhögte magát a friss belvárosi közlekedési táblákon, amelyeket Demszky Gábor abból a célból rakatott ki, hogy távol tartsa a Kossuth tértől a demonstrálni készülő gazdákat. Most röhögjék szét magukat, akik akkor röhögtek, és most írjanak ilyen fulmináns cikkeket a tisztelt orbánista kollégák! A KDNP februári közleménye szerint „a budapestiek büszkék lehetnek a rendőrségre. Budapest békéjét védte meg a rendőrség a melegfelvonulásról szóló határozatával”. (Korán örültek: a határozatot érvénytelenítették.)
http://nol.hu/velemeny/20110920-ter_es_becsulet
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!