Sajtószemle - Az áldozatokra emlékeztek

kdnp.hu

Kiüresítik az önkormányzatokat

Titkosított háttértanulmányok alapján, egyelőre nem tisztázott feladat- és hatáskörökkel, hatalmas zűrzavarban szerveződik a járási rendszer. Noha az új területi államigazgatási szisztéma a tervek szerint már jövő januárban működésbe lép, egyelőre még csak a befolyásos pozíciókért folyó Fidesz-KDNP-s belharcról hallani.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=524554

Fideszes túlsúly a decemberi hírműsorokban

A kormány gazdaságpolitikai intézkedéseivel foglalkozott a legtöbbet a média decemberben a hírműsorokban, de nagy teret kaptak a kormány és az ellenzék ellentétei is, derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) gyorsjelentéséből. Az m1 esti Híradójának decemberi adásaiban a Fidesz csaknem 44, a KDNP 5,7, az MSZP több mint 19, a Jobbik 8,4, az LMP pedig 13 százaléknyi szereplési lehetőséghez jutott.
http://nol.hu/belfold/fideszes_tulsuly_a_decemberi_hirmusorokban

Az áldozatokra emlékeztek Miskolcon

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából rendezett megemlékezést pénteken a Kereszténydemokrata Néppárt Miskolc Városi Szervezete, valamint az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség Miskolc Városi Szervezete a Fráter György Katolikus Gimnáziumban. A megemlékezésen előadást tartott Kuklay Antal atya, akit 1958-ban tíz év börtönbüntetésre ítéltek, majd szabadulása után hosszú időre eltiltottak a papi szolgálattól.
http://www.boon.hu/az-aldozatokra-emlekeztek-miskolcon/1915460?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+boon%2Forszagos+%28Borsod+Online+Orszagos+H%C3%ADrek%29

Veszélyes a kommunizmus bűneinek relativizálása

A maga hús-vér valójában kell bemutatni a diákoknak a múlt szörnyűségeit, nem szabad azokat elkendőzni - mondta a kommunizmus áldozatainak emléknapja előtt Rétvári Bence, a KDNP alelnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Úgy fogalmazott, fontos, hogy ne csak február 25-én emlékezzünk meg a kommunizmus áldozatairól, hiszen a történelmi tények ismerete a korunk jelenségeit is segít megérteni. A politikus ennek kapcsán kifejtette, a kommunizmus még élő áldozatai közül sokan ma is azért élnek rosszabbul, mert a diktatúra éveiben hátrányt szenvedtek.
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/02/24/10/Retvari_veszelyes_a_kommunizmus_buneinek_relativizalasa.aspx

Az egész magyar társadalmat megtörte a kommunizmus

Rétvári Bence szerint az egész magyar társadalmat megtörte a kommunizmus időszaka. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a kommunizmus áldozatainak emléknapján szombaton Veszprémben arról is beszélt, hogy ezek a megemlékezések is nyilvánvalóvá teszik, mikor volt a szabadság valóban veszélyben Magyarországon.
http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/124364/1/belfold/Retvari_az_egesz_magyar_tarsadalmat_megtorte_a_kommunizmus?place=srss

Megvédte a Fidesz a kommunizmus ügynökeit

Hétfőn Schiffer András a Parlamentben szavazásra bocsájtotta "Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről" című indítványát. Az ügynökakták megnyitását előterjesztő LMP-s javaslat tárgysorozatba vételét a Jobbik is támogatta. A kormánypártok a kérdéses ügyben nem szólaltak fel, és az ügynöklista nyilvánosságra hozását egyhangú többséggel leszavazták. Ezzel Magyarország lett a térség utolsó országa, ahol ezt a kérdést még nem rendezték le. A Fidesz rendszerváltó pártként mindig is híres volt antikommunista politikájáról. Ennek ellenére most szóbeli reagálás nélkül a párt képviselőinek 68 százaléka a KDNP képviselőinek 46 százalékával együtt elvetette az LMP-s javaslatot. Még Cser-Palkovics András, a Fidesz frakcióvezető-helyettese és a KDNP-s Rétvári Bence közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár is nemmel szavazott:
http://index.hu/belfold/2012/02/25/megvedte_a_fidesz_a_kommunizmus_ugynokeit/

A magyar Anonymous újra a KDNP-t vette célba

A gepnarancs.hu, illetve a nagyvaros.hu számolt be arról, hogy az Anonymous mozgalom nevében hacktivisták február 24-én, pénteken megtámadták a Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági tagozatának honlapját. A nemrég a szintén KDNP-s Hoffmann Rózsa személyes honlapját is megtámadó Anonok üzenete egyértelműen kimondja, hogy politikai indíttatású a támadás, mivel kijelentik, hogy a felsőoktatási reform bizonyos részeivel elégedetlen új hallgatói érdek-képviseleti szervezet, a Hallgatói Hálózat törekvéseit kívánják a támadással támogatni.
http://itcafe.hu/hir/anonymous_kdnp_iksz_hallgatoi_halozat_hoffmann.html

Keresztény demonstráció a 'jogfosztó és kegyosztó' állam ellen

Önmagukat evangéliumi egyházakként meghatározó vallási közösségek úgynevezett demonstratív istentiszteletet tartottak az Országháznál. „A parlament egy kapkodva áterőltetett, rossz törvényre hivatkozva, politikai alkuk és diplomáciai megfontolások után, igazságtalan döntéssel foszt meg bennünket jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogainktól” – írták felhívásukban, jelezve: ezzel a döntéssel nyilvánvaló válik, hogy a hatalom célja egyáltalán nem a visszaélések kiszűrése, hanem kiváltságok kegyként való osztogatása. Görbicz Tamás, a demonstrációt meghirdető gyülekezetek egyik képviselője a Fidesz-KDNP képviselőire célozva azt mondta: úgy gondolják, hogy nincs szükség ránk, mi viszont úgy gondoljuk, az országnak nincs szüksége ilyesfajta emberekre.
http://nol.hu/belfold/kereszteny_demonstracio_a__jogfoszto_es_kegyoszto__allam_ellen

Előkerült egy újabb fideszes emlékezetkiesés

Nem szerepel Czomba Sándor vagyonnyilatkozatában, hogy egyik ingatlana bérbe adásából egészíti ki államtitkári fizetését. A hivatalos verzió szerint "elfeledkezett" a lakásában élő ifjú párról. Ez a Fidesznél nem meglepő, hiszen Szijjártó Péter egy millió forintot nem vett észre, közgyűlési elnökök pedig 1,2 millióért jutottak ki az Azori szigetekre, illetve egy KDNP-s honatya 9 hónapig nem észlelte, hogy duplán kap költségtérítést.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=524178

Jog vagy kegy?

(vélemény) "Az egyházi státusz megadása - kommentálta Lukács Tamás a parlament vallásügyi bizottság KDNP-s elnöke a bizottság döntését, miszerint 85 önmagát vallási közösségnek tekintő pályázó "kérelme" közül, csupán 17-el bővülhet a magyarországi egyházak jelenlegi 14-es listája - nem alanyi jog, hanem kegy". A helyzet fonáksága egy több mint 170 évvel ezelőtt zajló esemény tükrében különösen szemet szúró. 1830 nyarán érdekes ügy - a "Dartmouth College vs. Woodward" - aktáit kezdte vizsgálni az USA, Alkotmánybíróság szerepét betöltő, Legfelső Bírósága.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=524478

Ön melyik politikust küldené a Való Világ vasárnapi döntőjébe?

(vélemény) Orbán Viktort, de nem bánnám, ha a Fidesz vezérkara valahogy beszuszakolódna egy ilyen műsorba. Jaj, és nagyon szeretném, ha ott lenne Semjén Zsolt is. Hogy legyen valami gondolat.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=524598

Szentségtelen házasság

(vélemény) Jelenleg a Fidesz legrosszabb énjét a Jobbik testesíti meg. Hiába van egy-egy (Navracsics, Martonyi) európai módón viselkedő gyengécske alak, a vezérszólamot az egyre inkább betegség-tüneteket mutató Orbán Viktor és a szenteskedő, bájosan tudatlan, hazaárulózós Semjén "atya" képviseli.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=525126

Valami bűzlik az uszodában - és nem csak a klór

Az egyre rosszabb állapotba kerülő Kispesti uszoda igazgatója jelenleg Geleta Károly, aki információink szerint Tarnai Richárd, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szomszédja. A bökkenő csupán az, hogy a jelek szerint nem ért egy ilyen intézmény vezetéséhez. Nem úgy, mint elődje, Lángi Gábor, aki - mint a STOP megtudta - mind szakmailag, mind emberileg képes volt az uszoda vezetésére.
http://stop.hu/belfold/valami-buzlik-az-uszodaban--es-nem-csak-a-klor/1003809/

Az NGM cáfolja, hogy szolidaritási adót tervez a kormány

A Nemzetgazdasági Minisztériumnál cáfolták, hogy a kormány "szolidaritási adó" bevezetését tervezné. Korábban a Nyugat.hu számolt be arról, hogy a szombathelyi közgyűlésen a város polgármestere, Puskás Tivadar nem tagadta, a kormány egy szolidáris adó bevezetésén gondolkozik, de az még kidolgozás alatt. Az adó lényege az lenne, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok adót fizetnének szolidáris alapon, ha rendelkeznek állandó magyar lakcímmel.
http://privatbankar.hu/ado/az-ngm-cafolja-hogy-szolidaritasi-adot-tervez-a-kormany-245030

Új pártiroda

Tizenöt év után újra van irodája a Kereszténydemokrata Néppártnak Szombathelyen, a Malom utcában lévő pártirodát pénteken adták át ünnepélyes keretek között. Semjén Zsolt köszöntőjében hangsúlyozta: a KDNP újraépítése és megerősítése során most már az ország minden részén vannak a pártnak olyan "hídfőállásai", ahol politikai közösségük tagjai összejöhetnek egymással, de ahová az emberek is szabadon betérhetnek, hogy elmondják véleményüket, javaslataikat, hogy tanácsokat adjanak, vagy csupán beszámoljanak gondjaikról, örömeikről.
http://www.alon.hu/tizenot-ev-utan-ujra-van-irodaja-kdnp-nek-szombathelyen-itt-volt-semjen-zsolt-hende-csaba

Geréb tudni akarja, ki sakkozik vele

Miközben már a kormánypártok is látványosan Geréb Ágnes ügye mellé álltak, a két év letöltendő fogházbüntetésre ítélt szülész-nőgyógyász házi őrizetben vár kegyelmet Schmitt Páltól - amit az államfő egyszer már megtagadott tőle. Még az a házaspár is csatlakozott a kérvényhez, akik ikerbabájuk egyikét vesztették el, pedig a per egyik legsúlyosabb vádjában sértettként szerepeltek. Külön levéllel a Fidesz és a KDNP is csatlakozott, kegyelmet kérve Geréb Ágnesnek. Igaz, a jogerős ítélet után majd egy héttel.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=525289

IKSZ: a kormány kiemelten kezeli a sport támogatását

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) üdvözli, hogy a sport támogatása, a versenysport-finanszírozás átalakításán és a tömegsport népszerűsítésén túl az egyes ágazati jogszabályokban is megjelenik. Stágel Bence, az IKSZ elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Vasas Gyula, a szervezet sport munkacsoportjának vezetője ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel, hogy hétfőn az Országgyűlés elfogadta a kormánytisztviselők összeférhetetlenségére vonatkozó szabályozás módosítását.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=525322

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!