Sajtószemle - Biztosítani kell a vallásszabadságot!

kdnp.hu

Surján: minden államnak biztosítania kell a vallásszabadságot!

Minden államnak biztosítania kell a vallásszabadságot - mondta Surján László, az Európai Parlament egyik alelnöke, az Európai Néppárt vallások közötti párbeszédről rendezett tanácskozásának pénteki nyitónapján az MTI-nek. A kereszténydemokrata politikus kiemelte: az állam és az egyházak kapcsolatának "szimfóniának" kell lennie. Magyarországon az állam és az egyház elválasztása bekövetkezett, és most eljutottak az állam és az egyház együttműködésének fázisába - fogalmazott.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=582904#null

Pedagógusképzésre mindig is szükség lesz Magyarországon

Az oktatási kormányzat a jövőben is úgy számol az egri Eszterházy Károly Főiskolával, mint a hazai tanárképzés bástyájával – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára az intézmény tanévnyitó ünnepségén pénteken Egerben. Az egyén úgy boldoguljon, hogy az a közösség javát szolgálja, az ország pedig úgy fejlődjön, hogy az az egyénnek is hasznára váljék – fogalmazta meg a kormány célját Hoffmann Rózsa.
http://mno.hu/belfold/pedagoguskepzesre-mindig-is-szukseg-lesz-magyarorszagon-1104063

Rogán nem tudja, milyen dokumentumokból dolgozott Orbán

Legyen megállapodás az IMF-fel, de nem mindegy, milyen áron – Rogán Antal szerint erre kérték a Fidesz és a KDNP képviselői a kormányt a frakciószövetség sárvári kihelyezett ülésén. A Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor azt nem tudta megmondani, pontosan milyen dokumentumból adott számukra tájékoztatást csütörtökön Orbán Viktor az IMF-megállapodás esetleges feltételeiről. Rogán ezt azzal indokolta: nem illik belenézni más papírjaiba.
http://hvg.hu/itthon/20120907_Rogan_Sarvar

A KDNP önállóan indul Esztergomban

Esztergomban a KDNP megkezdte a felkészülést a 2014-es választásokra, és mind a tíz körzetben önálló jelölteket indít – közölte Révfalvi Gergely, a párt márciusban megválasztott városi elnöke. Esztergomban nincs Fidesz–KDNP-szövetség és a képviselő-testület fideszes csoportja sem használhatja a Fidesz–KDNP-frakció megnevezést, mivel a képviselők között nincs kereszténydemokrata politikus, a jelenlegi fideszes képviselőket pedig a KDNP nem jelölte. Az elnöke hozzátette, hogy kereszténydemokraták esztergomi szervezete morálisan elítéli, és egyben elhatárolódik a független Tétényi Éva polgármester és a fideszes többségű képviselő-testület által együttesen végzett „közösségromboló politikától”, és azt mindkét fél részéről a közhatalommal való visszaélésnek minősíti.
http://index.hu/belfold/2012/09/07/a_kdnp_onalloan_indul_esztergomban/

Elhatárolódik a Fidesztől az esztergomi KDNP

A helyi Fidesz és Tétényi Éva tevékenységétől elhatárolódik, és a 2014-es választásokon külön indítja jelöltjeit a KDNP. Esztergomban a KDNP megkezdte a felkészülést a 2014-es választásokra, és mind a tíz körzetben önálló jelölteket indít – tájékoztatott a párt márciusban megválasztott városi elnöke, Révfalvi Gergely pénteken. Esztergomban nincs Fidesz–KDNP-szövetség és a képviselő-testület fideszes csoportja sem használhatja a Fidesz–KDNP-frakció megnevezést, mivel a képviselők között nincs kereszténydemokrata politikus, a jelenlegi fideszes képviselőket pedig a KDNP nem jelölte. Az elnöke hozzátette, hogy kereszténydemokraták esztergomi szervezete morálisan elítéli, és egyben elhatárolódik a független Tétényi Éva polgármester és a fideszes többségű képviselő-testület által együttesen végzett "közösségromboló politikától", és azt mindkét fél részéről a közhatalommal való visszaélésnek minősíti.
http://hvg.hu/itthon/20120907_Elhatarolodik_a_Fidesztol_az_esztergomi_K#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg

KDNP - az elnökség dönt a választásokon történő indulásról

A KDNP választásokon történő indulása kérdésében a párt országos elnöksége dönt, a kérdés azonban jelenleg nem aktuális - közölte a párt országos szervezője pénteken azzal kapcsolatban, hogy a KDNP esztergomi elnöke azt közölte: a városban önálló jelölteket indítanak a kereszténydemokraták 2014-ben. Gaál Gergely közleménye szerint bár a KDNP helyzete Esztergomban valóban bonyolult, "de az önkormányzati és az országgyűlési választásokon történő indulás kérdésében a KDNP Országos Elnöksége dönt". Mivel a következő választások csak 2014-ben lesznek, ezért ez a kérdés jelenleg nem aktuális - fűzte hozzá.
http://www.echotv.hu/?akt_menu=16&r_id=29&hir_id=296408

Róna: ha a Fidesz-KDNP nem fordul szembe a kormánnyal, aláírták halálukat

Róna Péter szerint végtelenül szomorú történet, hogy egy valamikor szép reményekkel induló fiatalember szellemileg leépül és erkölcsileg megsemmisül. A közgazdász az ATV Startban beszélt Orbán Viktor IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos kijelentéseiről, valamint arról, hogyan lehetne szerinte 2014 előtt leváltani a kormányt. Ha a kétharmados többségű Fidesz-KDNP frakció nem fordul szembe nagyon gyorsan ezzel a kormánnyal, akkor aláírták a halálukat, mert ez az út a teljes felbomláshoz vezet"- mondta Róna Péter, majd hozzátette: egy normális demokráciában a parlamenti többséget szerzett párt ellenőrzi a kormányt, amelyet választott és nem fordítva.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=582698

Harrach: Egyetlen erő képes ma kezelni a válságot

Ha a Fidesz-KDNP szövetsége megbomlik, az ország nagyon rosszul jár - mondta a frakcióvezető. Harrach Péter szerint a Fidesz-KDNP szövetsége az egyetlen olyan politikai erő ma Magyarországon, amely képes kezelni a válságot. Egy súlyos európai válság idején tartotta ülését a Fidesz-KDNP-frakciószövetség, ez a válság pedig sokkal súlyosabb annál, mint sokan gondolnák, csupán pénzügyi eszközökkel nem lehet megoldani - hangoztatta a KDNP frakcióvezetője Sárváron a kormánypártok közös frakcióülését követő sajtótájékoztatón. Kijelentette: a válságkezeléshez másfajta gondolkodás és kellő politikai erő kell. Ha a szövetség megbomlik, az ország nagyon rosszul jár, mert a válság nem lesz kezelhető, ezért a KDNP minden kérdést együttműködéssel, nem pedig zsarolással vagy konfliktuskereséssel old meg - tette hozzá.
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/09/07/14/Harrach_egyetlen_ero_kepes_ma_kezelni_a_valsagot.aspx

A nyugati magyar örökség megőrzéséről tanácskoznak Ausztriában

A nyugati magyar szellemi örökség számbavételével és megőrzésével foglalkozik a szombaton megkezdett Kufstein Konferencia az ausztriai Felsőpulyán. Az értekezletre meghívott magyarországi, nyugat-európai, illetve az amerikai kontinensről érkezett tudományos szakemberek előadásaikban a történelemhez, valamint a művészetek és a tudományok különböző területeihez kötődő magyar tárgyi és szellemi emlékek megőrzésének, feltárásának lehetőségeit és módjait tekintették át. A konferencián részt vevő Csallóközi Zoltán, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: a Kufstein Konferencia már hagyományt testesít meg, s fontos szerepet tölt be az értékőrzésben és abban, hogy a diaszpóra tagjai találkozzanak egymással. "A nyugati magyarság, a diaszpóra fogy, sokan elveszítik a nyelvüket, másrészről az újonnan érkezők nem tudnak annyira kapcsolódni a meglévő közösségekhez" - mondta.
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/09/08/15/A_nyugati_magyar_orokseg_megorzeserol_tanacskoznak_Ausztriaban.aspx

Vona: A Jobbik "kiviszi a politikát az utcára"

A Jobbik a megélhetés, a közbiztonság és az egészségügy kérdéseire fókuszál a parlament őszi ülésszakán – közölte Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt kétnapos balatonfüredi frakcióülését követő szombati sajtótájékoztatóján Székesfehérváron. Vona Gábor újságírói kérdésre elmondta: nem ismerik a KDNP javaslatának részleteit a családi adókedvezmény kiterjesztéséről, de minden olyan kezdeményezést támogatnak, amelyek a családok életkörülményeit javíthatják. A választásitörvény-módosítással kapcsolatban kifejtette, hogy az ajánlószelvények gyűjtéséért „nem fognak krokodilkönnyeket hullatni”, de sajnálják, hogy a Jobbik által javasolt „műveltségi cenzust” lesöpörték az asztalról. Szerinte ha a kormánypártok abban érdekeltek, hogy felelősen gondolkodó emberek szavazataival dőljön el egy választás, akkor a regisztráció nem a legjobb mód.
http://mno.hu/belfold/vona-a-jobbik-kiviszi-a-politikat-az-utcara-1104214

Ekkorára híztak a magyar politikusok

Látványosan felszaladt néhány kiló Orbán Viktor (49) miniszterelnökre, Deutsch Tamás (46) EP-képviselőre, Semjén Zsolt (50) miniszterelnök-helyettesre és Mesterházy Attila (38) MSZP-elnökre. A szakértő szerint a választásokig le kell fogyniuk. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hasa növeli a tekintélyét. A pluszkilók egy éve szaladtak fel rá.
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/nezd-meg-ekkorara-hiztak-a-magyar-politikusok-2108149

Módosul az agrárkamarai törvény

A jogutódlási problémákkal indokolja a július 12-én elfogadott új agrárkamarai törvény módosítását a beterjesztő három kormánypárti parlamenti képviselő - a törvényjavaslat a parlament honlapján jelent meg.  A Jakab István és Győrffy Balázs fideszes, valamint Sáringer-Kenyeres Tamás kereszténydemokrata képviselők által benyújtott törvényjavaslat egyebek mellett pontosítja a gazda fogalmát, úgy, hogy csak az őstermelői, vagy egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező magánszemélyek tartoznak ebbe a körbe. Ha valaki őstermelő, és egyéni vállalkozó is, akkor csak az egyik jogviszonya kapcsán lesz kamarai tag. Önkéntes tagjai lehetnek a kamarának a szaktanácsadók, valamint a LEADER Helyi Akciócsoport tagjai.
http://profitline.hu/hircentrum/hir/273278/Modosul-az-agrarkamarai-torveny

Iskolai egyenruha, baloldali sajtó

(publicisztika)Vegyük például Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár javaslatát az iskolai egyenruha (a Kádár-korszakbeli "köpeny" ennek csak az egyik formája, és nem valószínű, hogy ma ilyen szegényes megoldások jöhessenek szóba) bevezetéséről. Andrassew Iván azt írja a hétfői Népszavában, hogy az egyenruha "...majd kegyesen eltakarja a szegény és a gazdag gyerekek között az öltözködésben mutatkozó társadalmi különbségeket. Valahogy minden diktatúrában kipattan ez az ötlet."
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=582476

Nyílt levél a kormánypárti képviselőkhöz

(blog)A kormányzásért felelős két párt szinte minden téren többször szembeköpte már önmagát, s egészen nyilvánvaló módon előtérbe helyezi saját politikai hatalmának megszilárdítását, a nép érdekében való kormányzással szemben.
http://poldi.blog.hu/2012/09/09/nyilt_level_a_kormanyparti_kepviselokhoz?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_09_09&utm_campaign=index

Továbbgondolná Matolcsy csodafegyverét a KDNP

Durván 100 ezer családnak adna körülbelül 20-30 ezer forintot a KDNP új javaslata, mellyel a családi adókedvezmény kiteljesítését szeretné elérni - mondta el a hvg.hu-nak Pálffy István, a KDNP országgyűlési képviselője. Az ötlet lényege, hogy azok is igénybe vehetnék a gyermekeik után járó teljes adókedvezményt, akiknek az alacsony jövedelmük miatt nincs elég adóalapjuk a kedvezmény teljes kihasználására, vagyis eleve kevesebb adót kellene fizetniük, mint amennyi kedvezményt igénybe vehetnek.
http://hvg.hu/gazdasag/20120907_Szazezer_csaladnak_adna_pluszpenzt_a_KDNP#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!