Sajtószemle - A családokat kell erősíteni

kdnp.hu

A családot kell erősíteni

Romokból kellett újraépítkezni, az előző kormány ugyanis összekeverte a segélyezést a családpolitikával – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Soltész Miklós. A családi adókedvezmény és a gyed extra több százezer család anyagi helyzetén javít. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkára kiáll a gyermekvédelmi szakemberek mellett, akik szinte naponta vékony jégen járnak, amikor arról kell dönteniük, kiszakítsanak-e egy gyereket a vér szerinti családjából. A tervek szerint újabb évekre oldódhat meg az állami gondoskodásból kikerülő fiatalok lakhatása a megürülő gyermekotthonokban, ahol csak rezsit kellene fizetniük, viszont rendszeres megtakarításra köteleznék őket.
http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/a-csaladot-kell-erositeni-1202585

Folytatódnak a népegészségügyi programok

Szócska Miklós szerint nyugodtan kinyithatnak azok a gyógyszertárak január 1-jén, amelyekben még nem működik az új jogszabályoknak megfelelő online pénztárgép. Az egészségügyért felelős államtitkár az MTI-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy a patikák jó részében már megvalósult a 25 százalékos gyógyszerészi tulajdonlás, továbbá egy új légimentő bázis lesz Magyarországon. A jövő feladatai között az államtitkár a népegészségügyi programok folytatását, ezzel együtt a térségi egészségfejlesztési irodák kialakítását, a kórházi működés további racionalizálását és az alapellátás megerősítését említette. Kitért rá, hogy a jövő évi költségvetésben tízmilliárd forinttal több jut az alapellátásra, nő a finanszírozás, elosztási módjáról azonban még tárgyalnak. Szócska Miklós szerint meg kell erősíteni az alap- és járóbeteg-ellátást, mivel csak így lehet a népegészségügyben előrelépni és csökkenteni a drága kórházi bentfekvések számát.
http://mno.hu/belfold/szocska-folytatodnak-a-nepegeszsegugyi-programok-1202156

Már januártól tovább nő a pedagógusok fizetése

Folytatódik a pedagógusbérek emelése, az ehhez szükséges források rendelkezésre állnak. Erről a köznevelési államtitkár beszélt az MTI-nek adott évértékelő interjúban. Arról is szólt, hogy az eddigi tapasztalatok alapján változtatásokat terveznek a tankönyvellátás és a Klik feladatellátási területén. Hoffmann Rózsa azt mondta, összességében elégedett az elmúlt három és fél évben a köznevelés megújításáért végzett munkával. A köznevelési államtitkár kiemelte: a vállalt feladatok oroszlánrészét megkezdték, illetve befejezték, a hiányzó néhány intézkedés kidolgozásához pedig már hozzáfogtak. Hozzátette: néhány éven belül a törvényben és rendeletben rögzített változtatásoktól joggal várható az iskolarendszer teljesítményének javulása.
http://mno.hu/belfold/mar-januartol-noni-fog-a-pedagogusok-fizetese-1202480

Itt az újabb magyar sikersport: a golf

A Magyar Golf Szövetség 15 millió forintos támogatásban részesül a sportállamtitkárság felzárkóztatási alapjából. Simicskó István az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkára az Academy Golf Budapest pályáján pénteken bejelentette: mivel a golf 112 éves szünet után 2016-ban újra szerepel a nyári olimpia műsorán, ezért az összeggel egyrészt az ötkarikás felkészülést, másfelől a sportág utánpótlásbázisának szélesítését igyekeznek segíteni.
http://hvg.hu/sport/20131227_Itt_az_ujabb_magyar_sikersport_a_golf

Répás: 2013-ban fókuszban a külhoni magyar oktatás

A külhoni magyar oktatás területén megvalósított programokat és intézményfejlesztéseket emelte ki az elmúlt évet értékelve Répás Zsuzsanna. A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy a terület várhatóan jövőre is 16,5 milliárd forintból gazdálkodhat.
http://www.hirado.hu/2013/12/24/repas-2013-ban-fokuszban-a-kulhoni-magyar-oktatas/?source=hirkereso

„Már látszanak az eredmények”

A bérfejlesztés folytatódik – egyebek mellett erről beszélt Szócska Miklós a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Az egészségügyért felelős államtitkár rámutatott: a népegészségügyi programoknak jövőre is fontos szerepük lesz, szeretnék elérni például az emlőszűréseken való magasabb részvételi arányt. Tájékoztatása szerint a 25 százalékos gyógyszerészi tulajdonlásra vonatkozó szabálynak csupán 187 gyógyszertár nem felelt meg december elején.
http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/mar-latszanak-az-eredmenyek-1202442

Surján László a taizéi közösség találkozóján

A gazdasági válság tanulsága, hogy a könnyen manipulálható tőkepiac zavarait csak egészen új pénzügyi és gazdasági világrendben lehet elkerülni, amihez pedig a szükséges innovatív elképzeléseket az új nemzedéknek kell kimunkálnia - hangsúlyozta Surján László, az Európai Parlament (EP) kereszténydemokrata alelnöke Strasbourgban, a taizéi közösség által szervezett európai ifjúsági találkozón.
http://profitline.hu/hircentrum/hir/302966/Surjan-Laszlo-a-taizei-kozosseg-talalkozojan

 

 

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!